nlc.hu
Trend

Sokan ragadtak mamahotelben a koronavírus miatt

A pandémia miatt még több fiatal felnőtt ragadt a mamahotelben

Eddig is sok huszonéves élt a szüleivel, de a pandémia még inkább felerősítette ezt a tendenciát.
fiatal felnőttek, mamahotel

A mamahotel jelenség a nyugati országokban egyre gyakoribb, így Magyarországon is, ahol az egyéb okok mellett szerepet játszanak a túl magas albérletárak is. Itthon a huszonévesek kétharmada a szüleivel lakik, mert egyedül nem szívesen élnének, vagy nem tudnák kifizetni az albérletet. Egy friss felmérésből kiderült, hogy a szüleik nyakán ragadt felnőttek számát még inkább megnövelték a pandémia okozta gazdasági hatások.

A Rentingo.com elemzéséből ugyanis kiderül, hogy a koronavírus-járvány miatt sok fiatal ragadt a mamahotelben, mert nem tudott saját lakást bérelni: míg a járvány kitörése előtt a bérlők több mint fele 25 év alatti volt, arányuk 2021-re 35 százalékra csökkent.

 A több mint 30 ezer budapesti bérlő adataiból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány kitörését követően megugrott azoknak a fiataloknak a száma, akik a mamahotelben ragadtak, azaz a saját bérlemény helyett továbbra is a szülőkkel élnek egy háztartásban. Amíg ugyanis 2019-ben a bérlők 56 százaléka a 18-25 éves korosztályból került ki, arányuk 2021-re 35 százalékra csökkent. Hasonlóképpen csökkent a lakótársakkal közösen ingatlant bérlő fiatalok aránya is: amíg 2019-ben 66 százalékuk volt 18-25 közötti, 2021-re 51 százalékra csökkent az arányuk.

Egyre kevesebben jutnak saját lakáshoz

A  felmérésből az is kiderült, hogy míg a fiatalok otthon ragadtak, addig a a középkorúak közül sokan kényszerültek albérletbe a pandémia miatt. A középkorúak, azaz 30-50 közötti bérlők aránya a járvány előtti 21 százalékról 35 százalékra emelkedett. Ez arra utal, hogy 2020-ban és 2021 első hónapjaiban jelentősen nőtt azok aránya ebben a korosztályban, akik az emelkedő ingatlanárak, a munka elvesztése és egyéb tényezők miatt nehezen jutottak saját lakáshoz, így inkább egy bérleményt választottak.
A férfiak átlagosan 5 évvel tovább maradnak a mamahotelben.

A Rentingo.com adataiból az is kiderül, hogy milyen állomások vannak a saját bérleményhez vezető úton: a fiatalok elsőként jellemzően lakótársakkal költöznek össze, majd csak később következik az önálló lakásbérlés. A fiúk jellemzően 5 év késéssel érkeznek ezekre az állomásokra, ennyivel tovább maradnak a mamahotelben. A lakótársakkal történő összeköltözés ugyanis 18-25 éves kor között inkább a hölgyek jellemzőbb műfaja, 25-30 között pedig a férfiaké.

Történetek olyanokról, akik még nem csekkoltak ki a mamahotelből:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top