nlc.hu
Trend

Nászajándék? Mosogatást kérünk, köszi!

Elképesztő kérése volt a vőlegénynek és menyasszonynak a násznéphez

Nem volt egy túlzottan élvezhető buli, az biztos.
Elképesztő kérése volt a vőlegénynek és menyasszonynak a násznéphez

Redditen osztotta meg egy nő azt a horror kérést, amit egy esküvőn kapott.

Elmondása szerint a menyasszony és vőlegény kissé elszámolták magukat az esküvői helyszínnel és a menyasszonyi ruhával, így kénytelenek voltak spórolni egy pár dolgon.

Ezért úgy döntöttek, hogy a vendégek szolgálják majd ki magukat (a végén elég étel sem volt), mint kiderült a végén, a méregdrága alapanyagokból a pár egyik barátja főzte meg a menüt.

A sokk akkor érte a nőt, amikor az egyik koszorúslány körbekérdezett mindenkit, köztük őt is, hogy segítene e neki. Mint kiderült, a légkondi nélküli, meleg konyhába kellett mennie mosogatni. Ezt azzal magyarázta, hogy a cég, amely az alapanyagokat és étkészletet adta, nem adja vissza a foglalót, ha nem tisztán kerülnek vissza az eszközök.

A kommentelők egyöntetűen horrorisztikusnak nevezték a történteket.

(via)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top