nlc.hu
Trend

Fürdés a Dunában

Csobbannál a Dunában? 150 ezer forintba is kerülhet a fürdőzés!

Nagy lehet a kísértés, de megvannak a veszélyei annak, ha valaki rossz helyen hűsöl. A BRFK összegyűjtötte a fontosabb tudnivalókat.

Bármennyire csábító lenne csobbanni egyet a Dunában a nyári forróságban, erre csak a kijelölt helyeken van lehetőség. Igaz, ehhez nem mindenki tartja magát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen, és sajnos van, amikor ez tragédiával végződik, a tavalyi évben is történt több ilyen sajnálatos eset. 

A BRKF  közleményben kiemelte, a Dunában fürdeni a környező települések által üzemeltetett szabadstrandokon lehet, tilos viszont

  • fürdeni hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében,
  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén,
  • egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben,
  • illetve éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig, ahol a tiltó tábla jelzi.

Ami a vízisporteszközöket – köztük vízisít vagy SUP-ot illeti, ezekre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra, egyúttal a rendőrség felhívja  figyelmet arra, hogy

vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt.

Hozzátették,  az a szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza a 7 métert meghaladja, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert eléri vagy motorteljesítménye nagyobb, mint 7,5 kW, csak külön képesítéssel vezethető, a vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudó, valamint 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden ember köteles mentőmellényt viselni.

A BRFK egyúttal azt is javasolta, hogy aki nem tud jól úszni, mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzanak utána, mert az életüket veszélyeztetik. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven alul, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet – tették hozzá.

 Ha valaki megszegi a szabályokat, 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(via MTI)

Kisoroszi

Fürdőző emberek Kisoroszinál, a Szigetspiccnél, a Szentendrei-sziget északi végénél Csob2020. július 31-én. (Fotó:
MTI/Mohai Balázs)

Hol lehet hűsölni?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top