nlc.hu
Trend

Hagrid-arcszőrzete lett az apukának

Kislánya azt kérte tőle, növessze meg a szakállát, Hagriddá változott az apuka

Élvezi, hogy a gyerekek mutogatnak rá, és még kollégái is varázslós viccekkel fárasztják.
A Hagrid-hasonmás apuka

Nem várt fordulatot vett Aaron Sankey élete: bármerre jár, gyerekek mutogatnak rá és kuncognak a háta mögött. Pont úgy néz ki ugyanis, mint Hagrid, a Harry Potter szelíd óriása. A kétgyerekes apuka kisebbik lánya kérte meg két éve, hogy növessze meg szakállát, és akkor már a haját is, és mivel Sankey gondos apuka, szó nélkül teljesítette a kérést. Még akkor is, amikor egy reggel rájött, hogy nincs mese, Hagriddá változott. Szerencsére 30 éves menyasszonya is rajong az új külsejéért.

Hogy még szebb legyen a történet: Aron Worchestershire-ben dolgozik halászként, azaz még munkájához és életviteléhez is illik a rakoncátlan arcszőrzet. „Eleve szőrös vagyok, szóval csak hagynom kellett, hadd nőjön” – nyilatkozta a Metrónak. Elárulta: látta az összes filmet és olvasta a könyveket is, méghozzá már a nagy projekt előtt, tehát hiteles rajongónak számít. Élvezi, hogy a gyerekek mutogatnak rá és gyakran jól hallhatóan nyúzzák a szüleiket, hogy menjenek oda hozzá.

Mégsem a gyerekek hívták fel a figyelmét a hasonlóságra, hanem kollégái. Egy éve nőtt a szakálla és a haja, amikor egyik reggel késésben volt és nem fésülködött meg. Onnantól kezdve nem volt mese, ő lett Hagrid. Annyira nem bánja, hogy most már megtartja a szőrzetet, amíg az hullani nem kezd. 

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top