nlc.hu
Trend

4000 fontot költ évente a galambajaira

Imádja a galambjait, több mint másfél millió forintot költ rájuk évente

Meggy Johnson mentett madarainak saját szobájuk és ruhatáruk is van.

Meggy Johnson 2016-ban éppen kutyájával sétált, amikor rábukkantak egy fészekre két galambfiókával, egyikük sajnos már nem élt, de a másik madarat sikerült megmenteni.

Ez volt az első, de nem az utolsó alkalom segített egy bajbajutott galambnak. “Van, aki úgy gondolja, jobb, hogy a természetre bízzuk ezeknek a madaraknak a sorsát, de szerintem minden állat megérdemel egy esélyt, és különösen a galambok,  főleg, annyira rossz hírük van” – véli Meggy, aki igencsak elkényezteti védenceit, például Skyt, ő egy kicsi szokatlan módon került hozzá. “Egyik nap bejött egy férfi az üzletembe a kezében lóbálva egy bevásárlószatyrot, amiben ott volt Sky…Csupán kéthetes lehetett, olyan picike volt, folyamatosan etetni kellett, ahogyan egy galambmama is tenné.”

Mindez 2019-ben történt, és azóta új taggal nőtt a csapat, Moose most öthónapos, május óta lakik Meggynél. Moose félszemmel született, és emiatt biztonságosabb, ha nem a szabadban él, hanem gondokosnak róla. Ugyanez a helyzet azzal a két galambbal is, akik nem Meggy házában élnek, hanem az állatkereskedésében, sajnos olyan sérüléseik vannak, amelyek miatt nem boldogulnának a külvilágban. Persze csak azért, mert Clee és Snowy otthona egy állatkerekedés, azért nekik is kijut a kényeztetésből, például van saját puha plüssmackó- és játékgyűjteményük is, valamint egy sátorágyuk is.

“Havonta 300-400 fontot költök rájuk, de ha megnézném a bankszámlámat, valószínűleg megdöbbennék, mert lehet, hogy több lenne ez az összeg” – próbálta kiszámolni, mennyibe is kerül az, hogy galambjai a vadon élő társaikkal jóval fényűzőbb életet élnek. De mi is része ennek ennek a fényűzésnek, például a saját szoba és a saját ruhatár, ami darabonként 25-30 fontos (kb. 10 ezer és 12 ezer forintos) galamböltözékekből áll.

Persze ez nemcsak merő divatozás, praktikus viseletekről van szó. “Így nem potyogtatnak mindenhova, és egy kis pórázt is lehet csatlakoztatni hozzájuk, így ki lehet vinni őket a kertbe egy kis friss levegőre” – meséli Meggy, aki reméli, sikerül bebizonyítaniuk az embereknek, hogy a galambok okos és kedves állatok. “Sokan repülő patkányoknak nevezik őket, ami galambbarátként nagyon felháborít, de a legtöbb ember ennél azért nyitottabb. Elképesztő milyen kötődés alakulhat ki ember és galamb között, Clee hallgat a nevére, úgy követ, mint egy kutya. Ők a legjobb háziállatok” – szögezte Meggy Johnson, aki reméli, szárnyas barátainak hosszú és boldog élete lesz. 

(via Metro)

galamb

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top