Mi is a lemming? Egy aprócska, 10-15 centiméteres, pocokszerű szőrgombóc, amely nem túl hosszú életének jelentős részét azzal tölti, hogy különféle ragadozók elől próbál elrejtőzni a messzi észak tundrás vidékein; szóval különösebb okunk nincs rá, hogy irigyeljük. Pláne, hogy időnként még az is előfordul, hogy a lemmingpopuláció robbanásszerű növekedésnek indul (ami azt jelenti, hogy egy év alatt akár a tízszeresére nő), és ilyenkor az állatok egy része csoportosan útra kel, hogy új élőhelyet keressen magának.
Innen származik az a legenda, mely szerint a lemmingek olykor – akárcsak a világvége váró szekták – tömeges öngyilkosságba hajszolják magukat; ugyanis a Disney 1958-as, Oscar-díjjal jutalmazott természetfilmje, a Fehér vadon bemutatott egy ilyen vándorló lemmingcsapatot, melynek tagjai hatalmas nekibuzdulással vetették le magukat a sziklák tetejéről az óceánba, a drámai hangú narráció pedig közben azt sugallta, hogy az állatok talán valamiféle megmagyarázhatatlan ősi ösztönnek engedelmeskedve végeznek magukkal. De ez természetesen nem így történt: tudniillik a készítők szándékosan, csupán egy erős és látványos jelenet kedvéért terelték a biztos pusztulásba a rágcsálókat, amiknek amúgy eszük ágába sem volt mélybe ugrani (ráadásul sikerült egy olyan lemmingfajt választani ehhez a művelethez, ami normális esetben nem is igazán vándorol).
Szóval egy átlagos lemming igyekszik mindig csendes, szerény és észrevehetetlen maradni; minél jelentéktelenebb, annál jobb. Akad azonban egy lemming, ami látszólag nincs egészen tudatában a saját lemmingségének. Ez az ún. norvégiai lemming, ami – nevével ellentétben – nemcsak Norvégiában, hanem Svédország bizonyos területein, illetve az Oroszországhoz tartozó Kola-félszigeten is elterjedt.
Eleve kicsit máshogy is néz ki, mint a többi lemming: a szőre tarka és rikító, mintha csak direkt fel akarná magára hívni a ragadozók figyelmét (ami így is van: ezt a jelenséget nevezzük aposzematizmusnak, ami valami olyasmit jelent, hogy bizonyos állatok – főképp a mérgezők – feltűnő színekkel jelzik, hogy nem érdemes őket elfogyasztani). Talán azt sem túlzás állítani, hogy ez a parányi, ám annál harciasabb kis jószág folyamatosan keresi a balhét. A norvégiai lemming, ha fenyegetve érzi magát vagy éppen megzavarják mindennapos lemmingtevékenységei közben, gyakorlatilag bárminek, de tényleg szó szerint bárminek nekitámad, akár még az embernek is. Ilyenkor dühös, cincogásra és visításra egyaránt emlékeztető csatakiáltásokat hallat, és úgy pattog, mintha maga az ördög szállta volna meg vagy mintha az agyát elborította volna a viking berzerkerek zabolázhatatlan harci tébolya. A látvány (és a hang) egészen hátborzongató; nem csoda, hogy a brutális lemmingtámadás áldozatául esett síelők videója olyan nagy karriert futott be tavaly az Youtube-on.
Szerencsére találhatunk még más hasonló videókat is az interneten. Itt például egy kamerát támad meg a lemming:
Itt ugyancsak egy gyanútlan, békés síelőbe köt bele egy különösen agresszív és félelmetes példány:
Itt egy barátságos orosz úrba:
Ezen meg egy szerencsétlen macskát rémít halálra:
Ezen pedig egy bullmasztiffot rak helyre egy vadul sípoló plüssfigura.
Szóval, ha egy norvégiai lemminggel, az északi vidékek valódi urával találkozunk, inkább térjünk ki az útjából: mindenki jobban jár úgy.
Fotó: Getty Images
