nlc.hu
Trend

Leopárdmintás nadrág miatt rúgták ki az étteremből

Leopárdmintás nadrágja miatt nem léphetett be az étterembe egy meleg férfi

Brandon joggal akadt ki.

A 21 éves, meleg Brandon Rogers a nővére születésnapját szerette volna megünnepelni egy előkelő étteremben, de a bejáratnál nem engedte be a személyzet a kihívó, leopárdmintás nadrágja miatt. Miután megkérdezték az étterem előtt álló férfit, akkor mégis milyen öltözék lenne a megfelelő, azt válaszolta, az elegáns, visszafogott. A 21 éves Brandon nővére a közösségi oldalán bukott ki joggal az eseten, aki többek között azt is elmondta, többen voltak leopárdmintás ruhában, sőt kopott tornacipőben is, és ők mégis beléphettek. 

Brandon ebben a szettben jelent meg az étterem előttBrandon ráadásul autista is, így nehezebben kezeli ezeket a cseppet sem könnyű helyzeteket

„Az autizmus is megnehezíti, hogy megtaláljam a módját annak, hogy kifejezzem magam, és jól érezzem magam a bőrömben, így az ilyen diszkriminatív történések mindezt nem segítik, sőt kifejezetten rombolják” – mondta a fiatal fiú.

Az étterem annyit reagált az esetre, hogy megvizsgálják az esetet.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top