nlc.hu
Trend

Demi Moore vörös szőnyeges pózolása

A 60 éves Demi Moore úgy pózol a vörös szőnyegen, ahogy senki más

Bizony, bármennyire is hihetetlen, Demi Moore idén novemberben ünnepli majd a 60. születésnapját. Bár az évek alatt a plasztikai műtétek az arcát teljesen átformálták, a vörös szőnyegen még mindig vadítóan pózol a filmcsillag.

Demi Moore 1981-ben debütált a filmvásznon, majd a General Hospital című szappanoperában szerepelt. A Brat Pack néven emlegetett, feltörekvő huszonéves színészekből álló csoport tagjaként a Riói románc, a Szent Elmo tüze és a Mi történt az éjjel? című filmekkel alapozta meg hírnevét. Az igazi áttörést az 1990-es Ghost hozta meg számára, ami az év legnagyobb filmes bevételét hozta, és Golden Globe-ra is jelölték érte. Ezt követően sorra kapta az olyan filmszerepeket, amiket még ma is szívesen nézünk: az Egy becsületbeli ügy, a Tisztességtelen ajánlat és a Zaklatás, majd 1996-ban a filmtörténelem legmagasabb színésznői fizetéséért (12,5 millió dollárt) elvállalta a Sztriptíz főszerepét. A G. I. Jane-t – ami ugyan negatív kritikákat kapott, de a nézők szerették – már saját produkciós irodájával készítette el.

Demi Moore és a vörösszőnyeg

Fotó: L. Cohen/WireImage/Getty Images

Mostanában leginkább a plasztikai műtétjei miatt hallani róla – vagy legalábbis a feltételezett plasztikai beavatkozásai miatt.

Plasztika ide vagy oda, a vörös szőnyeg még mindig jól áll neki

2021 szeptemberében, a velencei filmfesztivál keretein belül rendezték meg a Celebration Of Women In Cinema Gálát, ahol Demi Moore volt az est egyik leggyönyörűbb híressége. Egy hófehér Mônot kreációban pózolt, amit Eli Mizrahi álmodott meg. A kivágott ruhához nem választott sok kiegészítőt, csak egy fülbevaló és egy karkötő volt rajta. Gyönyörű, hosszú haját teljesen kiengedve viselte.

Demi Moore a vörösszőnyegen

Fotó: Daniele Venturelli/Getty Images

Karcsú alakján szinte minden jól áll, persze sokat tesz azért, hogy megőrizze bomba formáját. Az étkezésére is szigorúan odafigyel – írja a Koko News.

„Csak akkor eszem, ha éhes vagyok, amikor úgy érzem, jóllaktam, egyszerűen abbahagyom az étkezést – magyarázta, utalva arra, hogy sajnos sokan hajlamosak arra, hogy még azt is megeszik, amit csak a szemük kíván, de a gyomruk már nem” – mondta.

2021-es Fashion Awardson is tündökölt:

Demi Moore és a vörösszőnyeg

Fotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Második férjével, Bruce Willisszel tizenhárom évig voltak házasok, három lányuk érdekében azonban a válás után is jóban maradtak. A koronavírus idején még a karantént is együtt töltötték.

Demi Moore és a vörösszőnyeg

„Szia! Úgy döntöttünk, együtt vonulunk karanténba, és így élünk már 27 napja, minden óvintézkedést betartva. Kérlek, maradj te is otthon és mosd a kezed!” – árulta el Demi Moore és Bruce Willis lánya a közösségi oldalán.

(Nyitókép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top