nlc.hu
Trend

Lauren Hutton-portré

Lauren Hutton fiatalként is hülyeségnek tartotta, hogy egy nőnek el kell ásnia magát 60 felett

Már 40 évesen kijelentette, hogy nem akar fiatalabbnak tűnni a koránál. Huszonhatszor szerepelt a Vogue címlapján, most pedig 78 évesen a Harper's Bazaar címlapján pózol. Lauren Hutton imádja az életet, és ez fordítva is igaz.

Az elmúlt években egyre látványosabb, egyre pozitívabb változások történtek a divatiparban, ami nagyban köszönhető annak is, hogy a szcéna legfontosabb szereplői, a modellek elkezdtek olyan tabutémákról beszélni, mint az irreális elvárások, már ami a testméreteket illeti, az ezekhez kapcsolódó étkezési zavarok, a rasszizmus, vagy akár a méltatlan bánásmód. 

Szerencsére a korábbiakhoz képest ma már jóval szigorúbb keretek között zajlik a modellkedés, és a divatmogulok sem tehetnek meg mindent, vagy mondhatnak bármit, pláne nem következmények nélkül. Évekkel ezelőtt az is elképzelhetetlen volt, hogy az olyan divatmagazinok címlapján, mint a Vogue, vagy a Harper’s Bazaar, ne hamvas bőrű tinédzserek, korai huszonévesek pózoljanak, hanem érett nők.

Jessica Lange, Helen Mirren, Jane Fonda, Anjelica Huston, Joni Mitchell, Catherine Deneuve, Twiggy, Charlotte Rampling, Iris Apfel és még sorolhatnánk azokat a 60 feletti nőket, akik az elmúlt években a világ legnagyobb márkáinak a reklámarcai lettek, és rendre szerepelnek a legnívósabb divatmagazinok címlapjain.

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Lauren Hutton 2019-ben a New York-i divathéten (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

Persze a nagyobb diverzitásnak, nyitottságnak megvannak a maga pragmatikus okai, mégpedig azok a társadalmi és gazdasági változások, amelyek megkerülhetetlenné tették a divatipart mozgatók számára az idősebb korosztályt. A 2000-es évekkel ugyanis a 60 felettiek rétege vált a leggyorsabban növekvő fogyasztói csoporttá. Ez a korosztály már biztos egzisztenciával rendelkezik, sokkal többet tud, és akar is magára költeni, mint a húszas vagy akár a harmincas réteg. Mindezzel együtt tempósan javult az egészségügy, egyre fontosabbá vált az egészségtudatos élet, megnőtt az átlagéletkor, és ezzel az idősebbek aránya is a társadalmon belül. 

Tehát fontos és széles vásárló réteg lett az érett nőkből, és hatására kezd megváltozni a nézet, miszerint egy bizonyos kor felett a nőnek nincs társadalmi értéke.

Hutton, aki ma 78 évesen a Haper’s Bazaar címlapján szerepel, még abban az érában kezdett el modellkedni, amikor a divatvilág nagyon fiatalság orientált volt.

Keményen dolgoztam. De 1972-re már nem sokan maradtunk modellek a régi gárdából. Az összes nagy név, mint Veruschka, Twiggy és Jean Shrimpton, lényegében eltűntek. Bárcsak láthattam volna őket 40, 50, 60 és 70 évesen is modellkedni” – mesélte a Harpers Bazaarnak a mai napig modellkedő Hutton, aki jól ismerte azt a világot, amikor a negyvenes nőknek lőttek a showbizniszben.

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Fotó: Jack Robinson/Hulton Archive/Getty Images

Épp 30 éves lettem, és tudtam, hogy hamarosan leáldozóban a csillagom, ezért egy olyan szerződéssel akartam megvédeni magam, amely garantálja, hogy még évekig dolgozhassak. Így hát szerződést kötöttem a Revlonnal. Akkoriban ez volt a legnagyobb szerződés a modellszakmában. Nagyjából ekkor határoztam úgy, hogy színészkedni fogok, de a negyvenes éveim közepén végül visszatértem a modellkedéshez, mert egyik rossz filmet csináltam a másik után. Nézni sem bírtam őket. Így aztán elkezdtem Steven Meisellel dolgozni, és azt mondtam neki: „Nem fogok megpróbálni fiatalabbnak látszani”, mire ő azt mondta:

Ez tetszik. Ezért dolgozom veled.

A rengeteget mosolygó Hutton azt mondja, nem tölt sok időt a bőrápolással. „Általában sietek az ágyba, szeretkezni vagy olvasni. (Most éppen a Savage Beauty: The Life of Edna St. Vincent Millay című könyvet olvasom.) Az egyetlen szépségápolási rituálém az arcmosás szappannal és vízzel. Ez borzalmas. Aztán felkenem a StriVectin S.T.A.R. Light Retinol éjszakai olajat. Nagyon jót tesz a bőrnek. Van egy aloe növényem is. Felvágom a leveleit, és bekenem vele az egész arcomat és a dekoltázsomat” – mesélte a legutóbbi címlapfotózásán, és azt is elárulta, hogy ricinusolajjal dörzsöli a fejbőrét. Hutton egyébként a Harpers’s Bazaar címlapfotóján nem visel semmit felül, csak a kezével takarja el a melleit. Állítása szerint okkal mutatja meg a testét:

„Azt akarom, hogy ne szégyelljék a nők, hogy kik ők, amikor az ágyban vannak. A társadalom azt sugallja nekünk, hogy szégyelljük magunkat … Az igazán fontos azonban az, hogy a nők megértsék, hogy ne hallgassanak egy 2000 éves patriarchális társadalomra.” – mondta  2005 októberében az ABC Good Morning America című műsorában, miután megjelent Lauren Hutton: The Beautiful Persists című könyve, amelyben szerepelt tíz meztelen fotó is róla. Hutton, aki egyike annak a négy nőnek, akiknek Larry Flynt 1 millió dollárt ajánlott fel, hogy meztelenül pózoljon a kamerája előtt, azt is elárulta, hogy először 14 keresztgyermekétől kért engedélyt a képek kapcsán, akik azt mondták neki, hogy a fotók “inspirálóak”.

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Richard Gere és Lauren Hutton New York-ban, 1980 körül (Fotó: Images Press/IMAGES/Getty Images)

Soha nem ismerte az apját

A modellként híressé vált Hutton a dél-karolinai Charlestonban, Lawrence Bryan Hutton és Minnie (Behrens) Hutton gyermekeként látta meg a napvilágot 1943-ban. Két évvel később Hutton édesanyja elvált apjától, és Miamiba, majd később a floridai Tampába költözött. Innentől kezdve Hutton nem találkozott az apjával,  aki szerkesztőként dolgozott egy mezőgazdasági lapnál, és közben újraházasodott. Fiatalon, 37 évesen halt meg, szívinfarktusban.

Az, hogy soha nem találkoztam apámmal, a legfájdalmasabb dolog volt az életemben”mondta Hutton 1996-ban. „Pontosan úgy nézek ki, mint ő, és a nevemet is róla kaptam, de mindenem, amim van, ez a két könyv a leveleivel és a háborúban készült rajzaival. A születésem napján írt és mesélt nekem az őseinkről, arról, hogy szerinte mi a fontos a világban, milyen könyveket kellene olvasnom, és mit kíván nekem”

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Lauren Hutton a Quest of Quests bemutatóján, Sydneyben, 1976. (Fotó: Barry James Gilmour/Fairfax Media via Getty Images).

Az édesanyja később újra férjhez ment, és Hutton felvette a “Hall” vezetéknevet, bár mostohaapja hivatalosan sosem fogadta örökbe. A középiskola után a Dél-Floridai Egyetemre járt, majd párjával, a nála 19 évvel idősebb háborús veteránnal, Pat Chamburs egykori Dj-vel, New Yorkba költözött. Kalandos évek következtek, dolgozott pincérnőként, éltek pár évet Európában, a Bahamákon, majd később New Orleansba költözött, és végül a Newcomb College-ban végzett. Soha nem házasodott meg, de összesen 27 évig éltek együtt a menedzserével, Bob Williamson-nal, kapcsolatuknak Bob 1997-ben bekövetkezett halála vetett véget.

Hutton fiatalon sem adta meg magát az elvárásoknak

Még annak ellenére sem, hogy híres modell szeretett volna lenni. 1960-as években költözött New Yorkba, hogy beindítsa a karrierjét. Itt, Eileen Ford szerződtette le először, aki azt mondta az akkor 22 éves lánynak, hogy a fogközével és az orrával mindenképp kezdjen valamit. Hutton azt ígérte, hogy félreteszi a pénzt a korrekciós beavatkozásokra, ám ez soha nem történt meg. Egy korábbi, a Vogue-nak adott interjújában meg is kérdezik tőle, hogy komolyan gondolta-e az ígéretét.

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Fotó: Archive Photos/Getty Images

Nos, semmiképpen, azonban világot akartam látni. Akkoriban heti 50 dollárt kerestem Christian Dior modelljeként, de  fotómodell akartam lenni, mert tudtam, hogy azok a lányok akkoriban percenként egy dollárt kerestek, ami hatalmas összeg volt. Égtem a vágytól, hogy én is fotómodell legyek, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy valóra váltsam az álmomat, hogy két hónapra elmenjek valahova. Szóval természetesen megegyeztem a főnökkel, hogy igen, megteszek mindent, ami szükséges, de úgy gondoltam, hogy valahogy anélkül is megleszek. Addig is viasszal próbáltam a fogam közötti szünetet eltüntetni.” – mesélte.

A fogszünete senkit sem érdekelt, 1964-ben a 22 éves lány olyanoknak kezdett el pózolni, mint Bert Stern és Richard Avedon, hamarosan pedig az olasz Vogue címlapjára került (és később még 25  alkalommal szerepelt rajta), majd egy jövedelmező, modellszerződést kötött a Revlonnal. A cég évi 250 ezer dollárt fizetett 20 napi munkáért, és ez a szakmai kapcsolat 10 évig tartott. Abban az időben ez volt a legnagyobb szerződés a modellszakma történetében, de Hutton karrierje egyébként is  példátlan, hiszen idősebb korában is a divatipar kedvence maradt, az amerikai Vogue 1999. novemberi, millenniumi címlapján a  “Modern Múzsák” egyikeként pózolt.

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Hutton a Vogue címlapján

Azt talán kevesebben tudják, hogy Hutton imádta a motorozást, és 2000-ben egy súlyos balesetet szenvedett. Egy csapattal indult útnak, amelybe Dennis Hopper, Laurence Fishburne és Jeremy Irons színészek is beletartoztak. Hutton a Hoover-gát közelében, Arizona és Nevada határán 160 km/órás sebességgel ütközött:  többszörös lábtörést, kartörést, borda- és szegycsonttörést, valamint légmellett kapott. Hopper később így emlékezett vissza az utazásukra: „Egy kis bukósisak volt rajta, az álla alá kötve. Aranyos volt. Jeremy odament hozzá, és azt mondta: „Ugye csak viccelsz?’. Levette róla, és adott neki egy rendes sisakot.” A motorbalesetből való felépülését követően ő lett a szóvivője a saját márkájú kozmetikai márkájának, a Lauren Hutton’s Good Stuff-nak, amely egy érett nőknek szánt kozmetikai termékcsalád volt.

Filmezett is, nem jött be neki

Mielőtt visszatért volna a modellkedéshez, tett egy kis kitérőt a filmes világban. Hutton először a Papír oroszlánban (1968) debütált a filmvásznon, később pedig James Toback A szerencsejátékos (1974) című filmjében nyújtott alakításai miatt figyeltek fel rá. Szerepelt több sorozatban és még számos, felejthető mozifilmben.   

Lauren Hutton modell idősödés idős modellek

Lauren Hutton a Papír oroszlán c. filmben

Hidegen hagyta, hogy pont abban a korban szeretett volna visszatérni a modellvilágba, amikor a divatipar ejti a nőket. Hutton-nek talán pont ezért sikerült az újrakezdés, mert magasról tett a társadalmi beidegződésekre, és ehhez mérten hatalmas sikereket is ért el. A teljesség igénye nélkül, szerepelt a H&M, a Mango, a Lord & Taylor, a Badgley Mischka kampányaiban, végig sétált Tom Ford kífutóján, és szerepelt Alexander Wang tervező “Do Something” című kampányában Rod Stewart és Kate Moss mellett. Olyan híres modellek mellett, mint Iman és Paulina Porizkova, Hutton egyike volt a Model as Muse: Embodying Fashion elnevezésű gálán. Ő lett a Henson Independent Properties (HIP) márka nagykövete, amely a 40 év feletti nőket célozta meg.  A HIP akkori vezető alelnöke a sajtóközleményben “úttörőként” emlegette Huttont.

És, hogy mi a titka? Nem az öregedéssel való állandó harc, az biztos. Szerinte az életöröm az, ami sugárzik belőle, és sokat számít az is, hogy már gyerekként sem értett azzal egyet, hogy a nők hatvan felet mit sem érnek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top