nlc.hu
Trend

Kucsera Gábor lányával közös képet posztolt

Kucsera Gábor: „Azt erőltetik ránk, csak akkor vagyunk valakik, ha csodálatos képet mutatunk magunkról”

Gábor követői nemcsak az üzenetért, a képért is odavannak.

Kucsera Gábor sosem titkolta, hogy közel áll hozzá a természet és az egyszerűség. Ez is az egyik oka annak, hogy létrehozta a KucsiTanya, Kütyümentes nyári táborát, ahol egy tanyán, vidéki közegben kapcsolódhatnak ki a gyerekek és maga az exsportoló is. 

Kucsera Gábor

Kucsera Gábor (Fotó: Instagram)

A háromgyerekes apuka most innen osztott meg egy képet, amin kislányával, Millával ölelkeznek, ettől pedig követői teljesen elolvadtak. 

Mindennap azt erőltetik ránk, hogy csak akkor vagyunk valakik, ha csodálatos képeket mutatunk magunkról. Szép, rendezett környezetben, márkás ruhákban, menő bulik és italok társaságában. De nem. Ezen a képen semmi nincs ezekből, pihenünk a pajta szélén a tegnapi nagy melegben megivott ásványvizes üvegek mellett, közben reménykedünk, hogy a lovaskocsi ugyanúgy el fog minket vinni á-ból b-be, mint két hete. És tudjátok, mit? Nekünk a legjobb, csak ülünk és feltétel nélkül szeretjük egymást úgy, hogy közben megéljük ezeket a csodálatos perceket együtt, erről szól a Kucsitanya” – írta a posztjában Gábor. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top