nlc.hu
Trend

A Golden Globe 2023 leg-leg-leg ruhái

Istennő, homár és sütibaba a vörös szőnyegen – A Golden Globe 2023 leg-leg-leg ruhái

Két év kihagyás után visszatért a vörös szőnyeges felvonulás a Golden Globe-gálára. Nézzük, mivel tisztelték vagy épp csúfolták meg az alkalmat a legnagyobb sztárok!

Két évvel ezelőtt a világjárvány miatt maradt el a vörös szőnyeges felvonulás a Golden Globe-on, míg tavaly, az elismerést odaítélő HFPA-t azaz a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségét ért etikai vádak miatt sajtó és élő közvetítés nélkül, zárt körben adták át a díjakat. Idén azonban újra látványos külsőségek között és a hagyományos vörös szőnyeges felvonulással tért vissza a gála január 10-én este, a Beverly Hills-i Beverly Hilton Hotel falai között. Mutatjuk az esemény divatversenyének győzteseit, a legmegosztóbb outfiteket és persze az egyértelmű mellélövéseket is!

Tűpontos választások

Jenna Ortega

Jenna Ortega (Fotó: Kevork Djansezian/NBC via Getty Images)

A gála „elsőbálozója” volt a Wednesday címszerepében szupersztárrá és egyben divatikonná vált Jenna Ortega, akit a sorozat debütálása óta szinte csak és kizárólag a karakterhez hangolt, gót stílusú öltözékekben láthattunk nyilvános megjelenésein. Ehhez képest váratlan húzás volt ez a nude színű ruha a Gucci tavaszi kollekciójából. Az ókori istennőket idéző, rafináltan ráncolt-hajtogatott-ejtett anyaghasználattal készült ruhák nem mellesleg az idei év legtrendibb darabjai között lesznek majd.

Laverne Cox

Laverne Cox (Fotó: Jon Kopaloff/Getty Images)

Istennőruhában érkezett az eseményre Laverne Cox is, az ő és stylistja választása azonban nem egy új darabra, hanem egy kék, arany flitteres mintával kivarrt vintage estélyire esett John Galliano 2007-es tavaszi-nyári ready-to-wear kollekciójából. A ruhához a művész az 1910-1920-as évekből származó, antik ékszereket kölcsönzött a Fred Leighton márkától.

Jessica Chastain

Jessica Chastain (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Még csak január eleje van, Jessica Chastain azonban máris magára öltötte azt a ruhát, mely várhatóan nem csupán az idei év, de minden idők legtökéletesebb pucérruhái között is helyet követel magának. A csillámpókhálós Oscar de la Renta estélyit mintha a szó szoros értelmében véve a színésznő testére szőtték volna. 

Jamie Lee Curtis

Jamie Lee Curtis (Fotó: Kevin Mazur/Getty Images)

A minimál és a gót stílust egyesítette egészen mesteri módon Jamie Lee Curtis öltözéke: az egyszerű, letisztult vonalú overallhoz egy pazar csipkeköpenyt párosított. 

Jennifer Coolidge Golden Globe 2023

Jennifer Coolidge (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Jennifer Coolidge A Fehér Lótusz című sorozatban több Dolce & Gabbana kreációt is viselt, ezért rendelt a díjtadóra is az olasz divatháztól ruhát. A klasszikus vonalú, vállakat szabadon hagyó, Swarovski kristályokkal díszített estélyit személyre szabottan készítették a színésznő számára és – mint azt a stylistja egy sajtónyilatkozatában elárulta – még a gálát megelőző éjszaka is dolgoztak rajta, hogy hibátlan legyen. Az lett.

Sheryl Lee Ralph

Sheryl Lee Ralph (Fotó: Daniele Venturelli/WireImage)

Sheryl Lee Ralph szintén direkt erre az alkalomra varratott magának estélyi ruhát: az Aliétte divatház szakemberei 960 óra (!) munkával alkották meg ezt a színésznő alkatához, színtípusához és karakteréhez minden tekintetben passzoló, indigókék estélyit. Minden másodperc, minden öltés megérte.

Margot Robbie

Margot Robbie (Fotó: Jon Kopaloff/Getty Images)

Az 1920-as évek flapper stílusa ihlette Margot Robbie személyre szabott, púderrózsaszín Chanel estélyijét, mely szintén nem kevés, a divatház közlése szerint mintegy 750 munkaóra alatt készült el. A selyemtüllből és Chantilly csipkéből varrt ruhára flitterekből és gyöngyszemekből került fel a chevron minta, a kiszélesedő aljrészt pedig néhány tollal is feldíszítették.

Julia Garner

Julia Garner (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Az Ozark és az Inventing Anna sztárja, Julia Garner rózsaszín, tüll Gucci estélyijén két igen felkapott divatirányzat, a Barbiecore és a balletcore egyesült, méghozzá több mint bravúros módon.  

Lily James

Lily James (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Lily James drámai, texturált Atelier Versace estélyijért látva egyszerre ugrott be egy pompázatosan virágzó, vörös amarilisz, valamint egy homár. Furcsamód nemcsak előbbi, hanem utóbbi is abszolút pozitív értelemben véve.

Letitia Wright

Letitia Wright (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Letitia Wright absztrakt stílusú, narancs-fehér Prada selyemruhája, különösen vörös szőnyeges viszonylatban, olyan kreáció, melyet nézegetni kellett pár percig, hogy igazán „átjöjjön”. Akkor viszont annál inkább. 

Akiknek nem jött össze

Salma Hayek

Salma Hayek (Fotó: Daniele Venturelli/WireImage)

Salma Hayek öltözéke a tipikus példája annak, hogyan tud egy kicsi részlet tönkretenni egy egyébiránt minden más tekintetben hibátlan outfitet. Egészen megmagyarázhatatlan, hogy miért kerülhettek azok a fekete pántok erre a lenyűgöző, pezsgőszínű estélyire.

Michelle Williams

Michelle Williams (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Amennyire működött ugyanez a fodormegoldás Julia Garner öltözékének szoknyarészén, legalább akkora baklövés volt beborítani vele Michelle Williams esélyijét teljes egészében. A Guccinál is tévedhetnek. 

Heidi Klum

Heidi Klum (Fotó: Daniele Venturelli/WireImage)

Heidi Klum a vörös szőnyeges eseményeken nagy előszeretettel mutat meg magából minél több fedetlen testfelületet. Persze el kell ismerni, hogy valóban van is mit mutogatnia, ilyen alakkal gyakorlatilag tényleg bármit felvehet. Éppen ezért lett volna nagyságrendekkel elegánsabb megoldás, ha egy olyan horderejű eseményre, mint a Golden Globe-gála, valami szofisztikáltabb outfitet választ és nem öltözik vegasi showgirlnek. 

Selena Gomez

Selena Gomez (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Az idei gála egyik legnagyobb melléfogása volt Selena Gomez bársony Valentino estélyije. Mintha az előnytelen, geometrikus dekoltázs, a ruha semmitmondó vonalvezetése és az uszályban folytatódó puffos gigaujjak direkt összeesküdtek volna annak érdekében, hogy optikailag szélesítsék és összenyomják a színész-énekesnő amúgy sem kimondottan nyúlánk alkatát.

Britt Lower

Britt Lower (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

A fekete-rózsaszín kontraszt kiválóan működhetett volna, a szabással és az arányokkal azonban komoly gondok adódtak Britt Lower ruháján. A színésznő gyakorlatilag úgy festett, akár egy sütibaba, amire egészen érthetetlen oknál fogva még egy pár operakesztyűt is felhúztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top