Trend

Őszi sminktrendek: a szemeké a főszerep

Mely színek dominálnak ősszel? Mit hangsúlyozzunk leginkább arcunkon, valamint mit érdemes mindenképpen beszerezni ebben a szezonban? Lauren Andersen, az AVON nemzetközi sminkmestere elárulja.

Minden évszaknak megvannak a meghatározó árnyalatai. Az ősz színei általában a természetes, barnás árnyalatok, melyek ebben a szezonban is jellemzőek lesznek. “Az őszi sminktrend színeit tekintve a szokásos barnás, vöröses árnyalatok mellett megjelennek a teltebb színárnyalatok is” mondta Lauren Andersen, az AVON nemzetközi sminkmestere. “Az ajkakon kísérletezzünk nyugodtan sötét árnyalatokkal, például bordóval, bogyószínű, szilvás vagy akár a legsötétebb barnás színekkel. A szemek esetében a csillámló arany és a borostyán különféle árnyalatait részesítsük előnyben. Emellett természetesen a füstös hatású smink továbbra is hódít, ezúttal azonban pezsgős és bronzos színekkel ötvözve használjuk.” Míg a szemek esetében ősszel sem hiányozhatnak a csillogó árnyalatok, addig a nyáron előszeretettel alkalmazott bronzosítókat nyugodtan a fiókba tehetjük. Orcánkra válasszunk lágyabb, barackos árnyalatokat, melyek enyhén szélfútta külsőt kölcsönöznek.

Melyek lesznek a legütősebb 2015-ös őszi sminktrendek? A szakértő szerint, míg a tavasz és a nyár leginkább a minimalizmusról szól, amikor leginkább az egyszerűségre törekszünk – leginkább a szép bőr, az arcpír és a szemöldök dominál –, addig ősszel érdemes sminkünket néhány igazán elegáns, pazar színnel feldobni. “Vigyünk egy kis játékosságot az őszi egyszínűségbe, és bátran kombináljuk a monokróm, semlegesebb színeket elbűvölő, feltűnő árnyalatokkal. Ezzel biztosan nem nyúlhatunk mellé” – mondta az AVON sminkmestere.

Őszi sminktrendek: a szemeké a főszerepLauren Andersen

Grafikus tusvonalak

A sminktrendek tekintetében örök kérdés, hogy éppen mire kerül a fő hangsúly az arcon. “Ebben a szezonban egyértelműen a szemeké a főszerep. Abszolút a grafikus tusvonalak dominálnak, melyeket bátran kiegészíthetünk színgazdag szemhéjfestékkel vagy erősebb ecsetvonásokkal. A füstös hatású sminket is érdemes picit újragondolni és némi csillámos, bronzos árnyalattal felturbózni. Ezzel új életre hívjuk ezt a régi őszi klasszikust” – tanácsolja a szakértő. Ez utóbbi smink könnyedén elkészíthető Lauren hat lépésből álló útmutatójával:

  1. A szemhéjunkra vigyük fel az AVON Négyes szemhéjpúder Berry Love palettájának 3-as színét.
  2. Az AVON Négyes szemhéjpúder Moccha Latte palettájának 3-as árnyalatával színezzük a szemhéjunk felső zugát bentről kifelé, egészen a szemünk külső sarkáig.
  3. Az AVON Glimmerstick Cosmic Brown árnyalatú szemceruzájával rajzoljuk meg a szemünk körvonalát a szempillatöveknél, és húzzuk ki a vonalat egészen a szemünk sarkáig.
  4. A belső szemzugba és a szemöldök alsó vonalára vigyük fel az AVON Négyes szemhéjpúder Moccha Latte palletájának 1-es árnyalatát.
  5. Az AVON Négyes szemhéjpúder Moccha Latte palletájának 3-as árnyalatát használva húzzunk finom vonalat az alsó szempillák vonalában.
  6. A smink utolsó simításaként vigyük fel az AVON Big and False Lash szempillaspirál Blackest Black árnyalatát a felső és az alsó szempillákra egyaránt.
Őszi sminktrendek: a szemeké a főszerep

Arra a kérdésre, hogy melyik a sminkes kedvenc AVON terméke az idei szezonban, a válasza egyértelmű volt: “Imádom az AVON új 3D ajakrúzsait! Ezeknek a rúzsoknak köszönhetően könnyedén teltebb, simább ajkakat varázsolhatunk magunknak, ráadásul sok szép színárnyalatban kaphatók. Én ecsettel szeretem felvinni, hiszen így precízebben lehet dolgozni, és a rúzs így a kis barázdákba is bejut” – mondta Lauren Andersen.

Olvass még a 2015-ös őszi divatról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top