TV-sztárok

Hisztirohamot kapott Alekosz egyik nője

Még csak két napja lakik bent a kéjlakban az a 16 hölgy, aki Alekoszért versenyez, máris hatalmas hisztijelenetet láthattunk.
Máris hisztirohamot kapott Alekosz egyik nője

 Mitől félti anyja Alekoszt?

Alekosz egyik barátnőjelöltje az első este sírós hisztirohamban tört ki. „A tizenhat lány közül én érzem iránta a legtöbbet… de nem a pia miatt mondom… nagyon. Egyszerűen tényleg ő az álmaim férfija. És én azt mondom, lehet szegény, mint a templom egere, nekem akkor is kell. És neki szeretnék gyereket szülni és az ő anyukáját szeretném anyósomnak és az ő felesége szeretnék lenni. Ő egy überelhetetlen férfi. Azt érzem, hogy mindketten ugyanolyan kapcsolatra vágyunk, ez a közös bennünk” – mondta az egyik szőke hajú lány, Anita, aki hajnal hatkor kijelentette, hogy ő nem alszik és nem eszik, csak várja Alekoszt. Majd a testvérpár megállapította, hogy a rivális hölgyből csak az alkohol beszél, és ő egy rajongó.
De hiába hisztiznek a kiéhezett hölgyek a kéjlakban, Alekosz barátjának, Olivérnek elárulta a taktikáját. „Befektetek egy kicsit, nem fogom őket lerohanni. Csak szépen lassan, mindent a maga idejében. És különben is, bizonyítsanak a hölgyek a legfölsőbb szinteken” – mondta a VV-győztes milliomos.

 
Máris hisztirohamot kapott Alekosz egyik nője
 
Máris hisztirohamot kapott Alekosz egyik nője

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése