TV-sztárok

VV Kinga teljesen kiborult

Úgy tűnik, a visszájára fordult a valóságshow szerkesztőinek a célja az exlakók visszaköltöztetésével. Jó hangulat helyett hétfő óta folyamatosak a viták a Való Villában, és a legutóbbi balhé után Kinga azonnal pakolni kezdett, mondván, hazamegy – írja a Blikk.

VV Kinga teljesen kiborultÁll a bál a villában, pedig a többség arra számított, hogy egy jó buli lesz újra együtt lenni a luxusbörtönben. Még 24 óra sem telt el a beköltözés óta, amikor Kinga kisírt szemekkel csomagolni kezdett, hogy elhagyja a villát. A lakóknak ugyanis levetítették a korábbi fürdőszobás flörtölős jelenetét Gergővel, amikor a lány egy táncot lejtett az alfahímnek. Ezt Sehi barátai korántsem nézték jó szemmel. „Én a helyedben ez után a videó után nagyon is kínosan érezném magam. Te itt átvertél engem, és átvertél mindenkit. Én hülye, pedig még ki is álltam melletted Vera levelével szemben, holott tudtam, hogy neked valóban tetszik Gergő. Én egy balek vagyok, hogy megvédtem ezt a lányt, egy igazi szerencsétlen hülye” – mondta Attila. Erre Kinga teljesen kiborult. Gergő pedig Seherezádéval szólalkozott össze, mivel a lány a szemére vetette, hogy szerelmet hazudott neki, miközben kint várta a barátnője. A vitájuk vége az lett, hogy Sehi a szekrénybe bújt sírni. A szerelmi háromszög Péter, Veronika és Cristofel között is egyre jobban bonyolódik, mivel Péter azt állítja, hogy lefeküdt Veronikával, akit immár feleségül akar venni a kubai fiú.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top