TV-sztárok

Cseke Katinkánál közel húsz évvel fiatalabb új szerelme

Cseke Katinka választottja majdnem húsz évvel fiatalabb, mint ő.

Cseke Katinka előző barátja tíz évvel volt fiatalabb a színésznőnél, jelenlegi pedig majdnem húsz évvel. A negyvenhárom éves színésznő a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy újra szerelmes, választottja pedig egy ismert magyar zenekar tagja – írja a Bors. A színésznő nem cáfolta a hírt, de nem is mondott semmit a lapnak. „Nem szeretnék semmiről nyilatkozni, az új szerelmemről sem” – mondta. A Blikknek azonban Váradi Olasz, vagyis Váradi Róbert Márió, az ország legsikeresebb cigányzenekarának zongoristája megerősítette, hogy Katinkával egy párt alkotnak. „Igen, igaz a hír, valóban együtt vagyunk, ennél többet viszont egyelőre nem szeretnék mondani” – mondta Olasz, aki már kétgyermekes apuka. Cseke Katinkán környezete is észrevette a változást, egy neve elhallgatását kérő személy így erről: „ahogy sürög-forog a Jóban Rosszban stúdiójában, látszik rajta, hogy végre őt is eltalálta Ámor nyila”.

Cseke Katinkánál közel húsz évvel fiatalabb új szerelme

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top