TV-sztárok

Cseke Katinka párja még együtt lakik a nejével

A színésznő megtörte a csendet, és mesélt a Borsnak új kapcsolatáról.

Egy budapesti klubban találkozott Cseke Katinka és Váradi Robi, egyik sem tudta, hogy kicsoda a másik – írja a Bors. „Gőzünk sem volt a másik munkásságáról. Olasz (ez a beceneve Váradi Robinak) nem néz tévét, sosem látott Jóban Rosszbant… Amikor kiderült, hogy ki kicsoda, mindenesetre nagyon örültünk” – mondta Cseke Katinka, aki azt is megerősítette, hogy szerelme együtt lakik volt feleségével, de a színésznő elmondása szerint barátként élnek egymás mellett.

„A különleges emberekhez vonzódom… Robi fantasztikus muzsikus. Előbb szerettem bele a zenéjébe, mint belé. Borsódzott a hátam, ahogy játszott, le sem tudtam róla venni a tekintetem… A koráról pedig annyit, hogy bár a személyi igazolványában huszonöt évet tud igazolni, amennyi mindenen átment már az évek során, az élettapasztalatait tekintve legalább negyvenéves. Sokkal érettebb a koránál. Én meg fiatalabb vagyok a sajátomnál, szóval pont egyidősek vagyunk” – mesélte Cseke Katinka, aki azt is elmondta, hogy már nyolc kilót fogyott, annyira intenzív Váradi Róberttel való kapcsolata.

Így mesél kapcsolatáról Cseke Katinka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top