TV-sztárok

Hernádi Judit lánya is versenyez A Dalban

A Honeybeast együttes énekesnője szerint neki sokkal többet kell dolgoznia azért, hogy saját magáért ismerjék el.

Keményen meg kell küzdenie, hogy kikerüljön édesanyja árnyékából, de ez nem rettenti el Tarján Zsófiát attól, hogy felépítse a saját életét és karrierjét. A 27 éves énekesnő büszke arra, hogy egy olyan színésznő az anyja, mint Hernádi Judit, ám ez – ellenben azzal, amit sokan gondolnak –, sokszor hátrányt jelent, hiszen neki többszörösen kell bizonyítania.

„Egy folyamat elején vagyok, énekesnőként próbálkozom, de még nem vagyok az. Még tanulom ezt az egészet” – árulta el a Blikknek Zsófia, aki számít édesanyja véleményére. A Heti Hetestől két éve elbúcsúzott Hernádi Judit nagy valószínűséggel személyesen szurkol majd érte a stúdióban február 8-án. „Életem eddigi legnagyobb bókja tőle, amikor egyszer azt mondta, a színpadon nem a lányát látta, hanem azt, ami történik és ahogyan történik. Ezt szeretném most is elérni” – tette hozzá A Dal versenyzője, aki korábban az X-Faktorban is próbálkozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top