TV-sztárok

Titkolózik Vastag Tamás – galéria

Vastag Tamás igencsak keveset mutatkozik nyilvános rendezvényeken – éppen ezért gyorsan ki is faggattam, mi újság vele mostanság, amikor a Milka Crispello csütörtöki rendezvényén összefutottunk.

Tomi jókedvűen mesélt arról, milyen teendők töltik ki a mindennapjait mostanság. “Egyszerre két színdarabot próbálok: a “Tied a világ!”-ot a Játékszínben, valamint a Casanovát, amelyet majd a Velencei-tónál fogunk előadni. Mindemellett az új lemezemen munkálkodom, és koncertezem – szerintem ez bőven kimeríti a nap huszonnégy óráját, sőt!” – avatta be a Nők Lapja Cafét két produkció között.

Vastag Tomi romantikus szerenádot adott Iszak Eszternek
Vastag Tomi romantikus szerenádot adott Iszak Eszternek

Tomi – miközben gondolatban már a meglepetésszerenádra készült – azt is bevallotta, hogy rendkívül nehezen hangolja össze a színházi és az énekesi karrierjét. “Tudod, egy színházban nagyon sok ember dolgozik egy produkción, és neked mindig a topon kell lenned, mert nyilván érdeked, hogy minél gördülékenyebben menjen a munka. A fellépéseken csak magamért “felelek” , egyedül állok ki a színpadra” – folytatta, majd gyorsan elbüszkélkedett azzal, hogy a testvére, Vastag Csaba nemrég adott nagyobb volumenű koncertet az egyik budai szórakozóhelyen. “Én még nem vagyok rá kész” – mondta, mikor arról érdeklődtem, a közeljövőben ő is tervez-e hasonlót.

Az énekes szerint mindenkinek tudnia kell, hogy hol vannak a határai. “Még tanulni szeretnék, ezenkívül pedig olyan egybefüggő zenei gondolatokat akarok átadni a közönségnek, amik rólam szólnak – ehhez viszont még tapasztalnom, inspirálódnom kell. Elvégre ebből tudok építkezni” – magyarázta. Mielőtt a lila kifutóra lépett, még gyorsan elárulta, hogy – testvéréhez hasonlóan – ő sem kíván a magánéletével a címlapokra kerülni. “Hogy van-e barátnőm? Ez mindig egy nagyon nagy kérdés, senki sem tudja. Azt gondolom, hogy nem az alapján fog megismerni valaki, hogy van-e barátnőm, hanem hogy eljön egy koncertre, és beszélget velem pár mondatot. Ha úgy tetszik, ez az én passzív ellenállásom.”

Galériánkban megnézheted a Milka Crispello eseményén készült képeket:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top