TV-sztárok

Nem csitulnak a kedélyek Ördög Nóra átigazolása körül

A Bors információi szerint Ördög Nóra első terhessége idején több mint egy évig nem kapott fizetést az RTL Klubtól.

Ördög Nóra a múlt héten jelentette be, hogy átigazol a TV2-höz.  A Bors úgy tudja, hogy Ördög Nóra első terhessége idején nem kapott fizetést az RTL Klubtól. “Igaz, amit Nóri mond, hogy nem kapott fizetést az RTL Klubnál a terhessége alatt és az azt követő időszakban. Ő ugyanis – sok kollégával együtt – az úgynevezett ekho adózási rendszerben van, ami azzal jár, hogy több pénzt keres, mint a normál adózók, ám például betegség vagy szülési szabadság idején kevesebb juttatást kap” – mondta Kolosi Péter. Ördög Nóra nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A TV2 szóvivője, Koltay Tamás pedig a Blikknek elmondta, hogy mindenben támogatják majd a szülés után szinte azonnal munkába álló Ördög Nórát, akinek ha igényli, babaszobát is biztosítanak.

Ördög Nóráról készült képgalériánkat, itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top