TV-sztárok

Súlyos vétséggel gyanúsítja a rendőrség L.L. Juniort

Eddig ismeretlen tettes ellen nyomozott a rendőrség, de most már hivatalosan L.L. Juniort gyanúsítják a tavaly december 20-i baleset ügyében – tudta meg a Bors.

Ittas járművezetés vétségével gyanúsította meg a rendőrség a decemberben balesetet okozó L.L. Juniort. A Bors információi szerint gyorsított eljárásban ítélik el az énekest. “A X. Kerületi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a 34 éves L. László Csaba budapesti lakos ellen. Az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – nyilatkozta a BRFK sajtóosztálya.

L.L. Junior decemberben egy kisbusszal ütközött a Kőbányai úton, ahol könnyű sérüléseket szenvedett. A rapper menedzserén keresztül üzent a lapnak. “Semmi nem történt a baleset óta. Junior hivatalos papírt még nem kapott a meggyanúsításról” – mondta Lakatos Róbert, L.L. Junior menedzsere.

Súlyos vétséggel gyanúsítja a rendőrség L.L. Juniort

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top