TV-sztárok

Tatár Csilla: nem kell épp most végzet asszonyának lenni

Tatár Csilla nem bánja, ha mostani állapotáról nem a szexi szó jut eszébe az embereknek. Büszke babájára, büszke a teste változására, és nem zavarják a pluszkilók sem.

“Ez most nem az az idő, amikor feltétlenül a szexiséget kell előtérbe helyezni” – mondta Tatár Csilla a Triumph Amourette új kollekciójának bemutatóján. Tatár Csilla a show műsorvezetője volt, cuki pocakjával pedig boldogan állt ki a kényelmes fehérneműk mellett. Mint mondja, az apróság azonnal jelzi, ha valami olyat vesz fel, ami nem kényelmes.

“Nem kell épp most femme fatale-nak lenni. Ezekben a hónapokban most épp belőlem sem ez sugárzik ösztönösen. Nyilván otthon az ember a párjával ugyanabban a harmóniában és meghittségben él, de most más van előtérben” – mondta az NLCafénak Tatár Csilla.

Tatár Csilla babája táncos lesz

A sugárzóan szép kismama azt is elárulta, nemsokára készen lesz a babaszoba is, de egyelőre dobozokkal van tele, hiszen párjával, Balázzsal nemrég költöztek egy nagyobb lakásba, ahol ráadásul Tatár Csilla barátnői is közel lesznek, ha épp segítségre lesz szükség. Erre márpedig minden bizonnyal lesz igény, hiszen Tatár Csilla babája néha bizony rakoncátlankodik.

Kampányfotózás. #part3 ????❤ @szeretettel_sudocrem #sudocrem #photoshooting #waitingforourbaby #ilovemybelly

Tatár Csilla (@csillatatar) által közzétett fénykép,

“Hál’ Istennek, folyamatosan táncol a hasamban. Egyébként szeretem érezni, hogy mozgolódik. Nagyon érdekes azonban, hogy amikor a Filmklubot forgatjuk, mindig elcsendesedik. Nem értettem, hogy miért, és rájöttem, hogy azért, mert ott folyamatosan beszélek, és szerintem a hangom megnyugtatja. Ha egyedül vagyok otthon, vagy nem beszélek, folyamatosan táncol. Amikor beszélek, vagy interjút készítek, lecsillapodik.”

Egyre izgatottabban várjuk már mi is a kis jövevényt és addig is üzenjük neki, hogy táncoljon sokat a pocakban, és szerezzen minél több örömet már most is anyukájának!

Kampányfotózás. #part2 ????❤ @szeretettel_sudocrem #sudocrem #waitingforourbaby #ilovemybelly #maternity #happy

Tatár Csilla (@csillatatar) által közzétett fénykép,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése