TV-sztárok

Ezért sírt Kiss Ramóna

Kiss Ramóna új feladatott kapott, csapatkapitányként mutatkozik be az RTL Klub Kicsi Óriások című műsorában.

A bevállalós Kiss Ramóna nagyon örül a lehetőségnek, ám a feladat nem könnyű. “Lelkileg ez az egész brutális! Amikor felkértek, megfogadtam, hogy nem fogok sírni. Ezt a casting 11. percéig tartottam is. Érzékeny ember vagyok, volt, hogy együtt zokogtunk az öltözőben, a földön térdelve és csak öleltük egymást” – mesélte a Barátok közt sztárja a Kicsi Óriások forgatásáról. Azt is elárulta, hogy milyen kapcsolatra törekszik védenceivel. “Ebben a műsorban nem anyaszerepet töltök be. Elsősorban a barátjuk vagyok, és csak utána csapatkapitány” – mondta a Blikknek. “Nem tudhattam, hogy elfogadnak-e csapatkapitánynak. Aztán szép lassan jöttek a jelek, felhívtak délután, amikor végeztek, hogy elmeséljék, mi történt velük. Nemcsak a felemelő pillanatokat, hanem a legszomorúbbakat is megélem velük. Nem akartam anyáskodni felettük, sőt, ezt próbáltam tudatosan elkerülni. Az volt a célom, hogy úgy kezeljenek, mint a legjobb barátjukat, akire számíthatnak” – tette hozzá.

Ezért sírt Kiss Ramóna

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top