TV-sztárok

Iszak Eszti pazar fürdőruhában vakációzik Marbellán

A VIVA műsorvezetője a napokban dobta piacra saját márkáját. Iszak Eszti az utóbbi időben forgatásról forgatásra járt, illetve a kollekciójával is sokat foglalkozott, ezért úgy döntött, elutazik pár napra.

Iszak Eszter kilenc évig dédelgette saját ruhakollekciójáról szövögetett álmait, míg végre elhatározta, helyet csinál magának a divat világában. ,,Az ISAAN életre kelti viselőjének sokszínű személyiségét, és lehetőséget ad, hogy az öltözködés önkifejezés legyen” – vallja Eszti, aki idén már megjárta  a New York-i divathetet is.

fotó: Iszak Eszter
fotó: Iszak Eszter

Rengeteg elfoglaltsága miatt nem jutott ideje a pihenésre, most azonban úgy döntött, szüksége van egy kis szabadidőre, így barátnőivel Spanyolországba utazott.

“Igazán vágytam egy kis pihenésre, amire tökéletes Marbella tengerpartja. Mindig inspirálnak az ilyen gyönyörű helyek. Most igyekszem feltöltődni azzal a nyugalommal, amit a környezet áraszt” – mesélte az NLCafénak a műsorvezető.  

Iszak Eszter hamarosan a Miss Balaton szépségversenyen zsűrizi majd a lányokat, és már nagyon várja az újabb kihívásokat. Addig viszont első a pihenés. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése