TV-sztárok

Súlyos testi sértés miatt felelhet Szilágyi István fia

Befejezte a rendőrség a nyomozást Szilágyi István fiának ügyében. Vádemelést javasolnak súlyos testi sértés miatt.

Vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségre Szilágyi István fiának aktáit a rendőrség. Szilágyi István és felesége, Humenyánszky Jolán közel egy hónapja nem látták fiukat, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban ül, és hamarosan bíróság előtt kell felelnie azért, mert a gyanú szerint úgy megverte az édesapját, hogy annak több bordája is eltört.

A Blikk úgy értesült, hogy a rendőrség a napokban befejezte a nyomozást. Megállapították, hogy Szilágyi Istvánt a fia bántalmazta, akit a lakásán elfogtak, és előállítottak. A 46 éves Sz. Pétert őrizetbe vették, súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Szilágyi István nem haragszik a fiára, akkor is éppen csomagot küldött neki, amikor a lap meglátogatta. “Háromszor próbáltunk meg bemenni hozzá, de egyszer sem tudtunk vele találkozni. Valami papírt kell kitöltenie, hogy láthassuk, de eddig ezt nem tette meg. Hetek óta nem láttuk Pétert, nagyon hiányzik. Jól jönne a segítsége, mi már öregek vagyunk, nem tudunk mindent magunk elvégezni. Éppen a postáról jövünk, ahonnan ezt a dobozt kértük, mert csak ebben tudunk neki küldeni bármit. Csomagolunk bele kolbászt, konzervet, instant kávét meg cigarettát, mert tudjuk, hogy azt szereti” – mondta Szilágyi István.

Súlyos testi sértés miatt felelhet Szilágyi István fia

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top