TV-sztárok

Földes Eszter apás szülésre készül

Földes Eszter egyelőre nem tart a szüléstől, és a tervei szerint februárig fog dolgozni.

Földes Eszter és párja, Lovasi András december közepén jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. A színésznő akkor a közösségi oldalán közleményt tett közzé, amelyben azt írta, párjával együtt nagyon várták már a pillanatot, hogy rajongóikkal is megosszák az örömhírt, miszerint kisbabájuk lesz.

Földes Eszter és Lovasi András ezzel a képpel tudatták: első közös gyereküket várják Fotó: Facebook

A színésznő a bejelentéskor kitért arra is, hogy gyermeküket az őt megillető nyugalommal szeretnék várni, így nem árult el részleteket arról, hogy pontosan hányadik héten jár, és arról sem, kisfiút, vagy kislányt várnak-e. Az RTL Klub Reggeli című műsorában elmondta, ha élesedik a helyzet, és már egymás szemébe néztek gyermekével, mindenki többet tudhat majd.

Beszélt arról is, hogy férjével alapvetően apás szülésre készülnek, de ezt azért még alakíthatja majd az élet. Ha Lovasi Andrásnak koncertje lesz, értelemszerűen nem tud majd jelen lenni a szülésnél. Földes Eszter elárulta azt is, hogy februárig dolgozik majd, és egyelőre nem tart a szüléstől, sőt, kikotyogta azt is, hogy férje rendszeresen énekel gyermeküknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top