TV-sztárok

Pénzért ölhették meg VV Fannit

Kiürítette halála előtt bankszámláit VV Fanni, gyilkosa ezt az összeget próbálhatta megszerezni.

A VV Fanni megölésével gyanúsított B. László súlyos adósságokban úszott, tízmilliós tartozást halmozott fel, írja a Blikk. A lap szerint Fannitól akart pénzt szerezni, hogy azt szerencsejátékon megforgatva fizesse ki hitelezőit.

Katalin, Fanni édesanyja megerősítette, hogy lányának eltűnésekor rengeteg készpénze volt. „Fannikám mondta, hogy több millió forintot kivett a bankból, azt azonban nem árulta el, hogy miért tette ezt. A lányom nagyon jószívű és naiv volt, így könnyen el tudom képzelni, hogy nem magára akarta költeni a megtakarítását, hanem kölcsönadni valakinek” – fogalmazott az anyuka.

VV Fanni

A család ügyvédje szerint is fontos szerepet játszhat az ügyben a pénz. „Feltételezésem szerint, aki eltüntette Fannit, valójában a pénzét akarta, csak elvinni már nem tudta a lakásból, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy eltervezte. A gyanúsított pánikba esett, és akkor már csak a menekülés hajtotta.” A rendőrség a milliós összeget hiánytalanul megtalálta VV Fanni albérletében.

B. László korábbi ügyvédje szerint azonban az a titokzatos nő kapta volna a pénzt, aki szintén Fanni lakásában lehetett a lány eltűnésekor, utána a rendőrség a mai napig is nyomoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top