TV-sztárok

Voksán Virág kisfiút szeretne

Voksán Virágot kevesen tudták eddig elképzelni az anyuka szerepében, kedden azonban a Fem3Café műsorában bejelentette, hogy öt hónapos terhes. Virág elárulta, hogy már tervezték a gyermeket, és el is kezdett készülni az anyaságra.

Voksán Virág tegnap jelentette be, hogy gyermeket vár, és már az ötödik hónapban van. Virágot kevesen tudták elképzelni ebben a szerepben, hiszen ahogy ő is fogalmazott, a sztereotípiák erősen dolgoznak az emberekben, de mindenképp szeretne tenni ez ellen, hiszen érzi magában, hogy jó anyuka lesz. A modell a Mokkában beszélt várandóssága első öt hónapjáról. 

„Mindketten fiút szeretnénk a párommal” – jelentette ki Voksán Virág.

Az anyukám és az anyósom is lányt szeretne. (…) Kiskorom óta a fiúkkal értettem meg magam jobban, én egy ilyen fiús lány vagyok. (…) Mivel nem mutatta meg magát, a nemét nem tudjuk, nem akartunk vakvágányra menni. Ha kiderül, akkor abba az irányba megyünk majd.

Voksán Virág a Mokkában beszélt várandóssága első öt hónapjáról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése