TV-sztárok

Szombaton lesz A Dal idei első válogatója

Az első válogatón tíz fellépő szerepel majd. A zsűri tagjai Both Miklós, Vincze Lilla, Mező Misi és Nagy Feró.

Szombaton indul A Dal 2019, a dalválasztó show első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén – írja az MTI.

Színpadra lép az Antal Tímea feat. Demko Gergő (daluk címe: Kedves Világ!), Berkes Olivér (Világítótorony), DENIZ (Ide várnak vissza), Hamar Barni (Wasted), a Konyha (Százszor visszajátszott), a Nomad (A remény hídjai), Oláh Gergő (Hozzád bújnék), Pátkai Rozina (Frida), Szekér Gergő (Madár, repülj!) és Váray László (Someone Who Lives Like This) is.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel majd.

A közönség természetesen idén is pontozhatja majd a dalokat, és szavazhat kedvencére SMS-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is találhatók.

A Dal műsora után közvetlenül, szombaton 21 óra 40 perctől A Dal Kulissza következik, amelyben az előadók és a zsűri is részletekkel szolgál a produkciókról. A Kulissza műsorvezetője Forró Bence.

A Dal 2019-be harminc produkció jutott be. Az első három válogatóból, amelyeket január 19-én, 26-án és február 2-án rendeznek, hatan-hatan, összesen tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, amelyeket február 9-én és 16-én tartanak. A február 23-i döntőbe nyolc versenyző jut be.

Szombatonként 19 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik a Duna Televízió és a Duna World nézői Magyarország legjobb dalát – áll az MTVA közleményében.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése