TV-sztárok

Selena Gomez 4 hónap után jelezte: minden oké

Selena Gomeznek megpróbáltatásokkal telt az elmúlt éve, nem is jelentkezett négy hónapig. Most azonban megtört a jég, jelezte, hogy jobban van.

Selena Gomeznek brutálisan nehéz éve volt tavaly – végleg szakított Justin Bieberrel, akivel számtalanszor különmentek és összejöttek, de ez most végleges, hiszen azóta az énekes feleségül vett egy másik lányt. Selena megszenvedte ezt az időszakot, ráadásul sokat betegeskedett, végül veseátültetésre volt szüksége. Később azt pletykálták, hogy drogokhoz nyúlt, és egy rehabilitációs központban pihen. Szeptember 24-én jelezte, hogy szünetelteti jelenlétét a közösségi médiában, amit egészen tegnapig tartott is. 

„Egy ideje nem hallottatok rólam, de mindenkinek szeretnék boldog új évet kívánni és megköszönni a rengeteg szeretet és támogatást. A tavalyi év egyértelműen az önreflexió, a kihívások és a fejlődés éve volt. Ez mindig azokról a kihívásokról szól, amelyek megmutatják, ki vagy valójában, és miken vagy képes felülemelkedni. Higgyétek el, nem könnyű, de büszke vagyok arra a személyre, akivé válok, és alig várom az évet, amely előttem áll. Szeretlek titeket” – írta az Instagramján Selena Gomez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top