TV-sztárok

Pintér Tenya ismét nagy dobásra készül

Pintér Tenyának egy álma válik valóra legújabb terveitől.

Pintér Tenya, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója ugyanis a tavalyi Zámbó Jimmy-darab után ismét musicalt készít, ezúttal Demjén Ferenc életművéből, A szabadság vándorai címmel, amelyet a tervek szerint a nyár végén mutatnak be – értesült a Blikk.

pinter tibor, alom„Nagy álmom volt, hogy egyszer együtt dolgozhassak Demjén Ferenccel, akinek a dalait én is évtizedek óta dúdolom. Ő egy élő legenda, akinek az életműve a magyar könnyűzenei élet kincse. Mindenképpen azért kiáltanak a dalai, hogy egy gyönyörű történetet szőjenek köré… Sokszor egyeztettünk telefonon, nemrégiben pedig személyesen is jártam nála a diószegi tanyáján, hogy a részletekről tárgyaljunk. Nagyon kedvesen fogadtak a feleségével. Körbevezettek, mindent megmutattak” – mondta Pintér Tenya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top