nlc.hu
TV-sztárok

Kórházba került Kefir szerelme

Kemény időszakon van túl Kefir és menyasszonya

Kemény Hónapok vannak Kecskés Tibor, azaz Kefir és menyasszonya mögött. A fiatal nő elmesélte, mi történt vele.

Kefir menyasszonya, Mihalyi Mariann idén év elején részleges agyi trombózissal került kórházba, a mentőben annyira lezsibbadt az egyik oldala, hogy beszélni sem tudott – írja a Blikk.

Kefir és menyasszonya

Három hétig ápolták a kórházban Kefir kedvesét. Fotó: smagpix/Nagy Zoltán

“Egy étteremben ültünk a rosszullétem előtt, de már ott olyan fáradtság jött rám, hogy rá kellett feküdnöm az asztalra. Hazaérve elkezdett fájni a fejem, olyan volt, mintha satuba fogták volna, vagy két órát hánytam, ekkor már azt éreztem, nagyobb a baj. 170 felett volt a vérnyomásom, és miután elindultunk, egyszer csak lezsibbadt az arcom bal fele, majd az egész bal oldalam, beszélni sem tudtam. Kiderült, hogy részleges agyi trombózisom volt” – mondta a 35 éves Mariann, akit Kefir mindenben támogatott ebben a nehéz időszakban.

Olvass Még Kefirről és menyasszonyáról:

(Nyitó kép: smagpix/Nagy Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése