nlc.hu
TV-sztárok

Ők Dr. Alban lányai

Már túl van a hatvanon Dr. Alban, a 90-es évek diszkókirálya

It’s My Life – énekeltük teljes hangerővel a 90-es években. Dr. Alban ma már 63 éves, és zenei stílust váltott – szerintünk nem a legszerencsésebb irányban.

Ha a 90-es évek slágereit vesszük számba, Dr. Alban It’s my life című száma a dobogósok között foglal helyet. Ezt bömböltettük a kazettás magnóban, a walkmanben, és persze, a rádió hangerejét is a maximumra toltuk fel, ha Dr. Alban következett. Az énekes 30 éve robbant be a köztudatba, és hiába az erős akcentus, mi – és még sokan mások is – imádtuk.

A bőrmellényes svéd fogorvos

A most 63 éves Dr. Alban azon kevesek közé tartozik, akiknek a művészneve egyben az eredeti neve is, ugyanis Alban Nwapa néven született. A nigériai születésű fogorvos nem sokáig tevékenykedett az egészségügyben, helyette a zeneipar foglalkoztatta: körülbelül három  évet dolgozott fogorvosként, de közben már a stockholmi Alphabet Street Klub DJ-je volt.

Karrierje első kislemeze, a Hello Africa olyan sikeres lett, hogy 1 millió példányt adtak el belőle világszerte, de az igazi áttörést egy évvel később érte el a One Love albummal. Habár példaképe James Brown volt, ő maga az eurodance, a hiphop, a reggae és a dancehall elemeit vegyítő zenében teljesedett ki. Slágerei bejárták az egész világot, és sorra hódították meg a diszkókat – meg a szobánk falát Bravo-poszterek formájában.

Dr. Alban a 90-es évek sztárja 2021-ben

Dr. Alban poszter a Bravo újságból – igazi ereklye! (Fotó: Getty Images/ Fryderyk Gabowicz)

Az énekes 35 éves volt, amikor 1992-ben először hallhattuk a rádiókban az It’s My Life-ot, aztán amikor a videoklipet is megnézhettük, a bőrmellényes, izmos testű, raszta fonatú mogorva Alban végképp meggyőzte a női szíveket. Ezután már pláne kórusban énekeltük a Sing Hallelujah-t is – és bevalljuk, még ma sem tudunk egy helyben maradni, ha meghalljuk. Örök darab – akkor is, ha volt idő, amikor inkább titokban denszeltünk rá.

Mi történt Dr. Albannal a 2000-es években?

Miután 1998-ban addigi producere meghalt, Dr. Alban nem tudta kézben tartani karrierjét – persze, az is lehet, hogy egyszerűen eljárt az idő az eurodance felett. Dr. Alban a 90-es években volt a csúcson, de azóta sem tétlenkedik. Igaz, ma már nem ismernénk fel, de tény, hogy 63 évesen még mindig nagyon jól tartja magát.

Dr. Alban a 90-es évek sztárja 2021-ben

Dr. Alban 1998-ban és 2020 szilveszterén (Fotó: Getty Images/Rainer Adolph és Instagram/Dr.Alban)

Párjától, Katrine Hermanssontól két lánya született: Julia és Jane, akik már javában a kamaszkorban járnak. Az énekes láthatóan nagyon szereti a gyermekeit, rendszeresen posztol róluk Instagram-oldalán.

Dr. Alban gyerekei

Julia és Jane, Dr. Alban két lánya (Fotó: Instagram/Dr. Alban)

Dr. Alban karrierje nem állt meg az éneklésnél: dr-records néven lemezkiadót alapított. Szinte minden évben kiadott egy kislemezt vagy válogatáslemezt, legfrissebb slágere pedig tavaly, 2020-ban jelent meg Drama címmel. Legújabb zenéiben már nyoma sincs az egykori hangzásnak, és inkább mondanánk tucatzenének, mint egyedinek. De ezt te is könnyedén eldöntheted, hallgasd meg a legfrissebb szerzeményét!

A néhány éve új erőre kapott retró láznak köszönhetően a mai napig vannak fellépései, és bár az új szerzeményeit is előadja, a legütősebbek szerintünk még mindig azok, amikre a 90-es években ráztuk.

Dr. Alban a 90-es évek sztárja 2021-ben

Dr. Alban az Electric Picnic Fesztiválon Dublinban (Fotó: Getty Images/ Debbie Hickey)

Még több retró sztár!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top