nlc.hu
TV-sztárok

Ma 18 éves Noah Schnapp

Nagykorú lett a Stranger Things Willje: Noah Schnapp mindent megtesz, hogy ne szálljon el

Noah-t a legtöbben a kissé esetlen és szótlan Willként ismerik a Stranger Things-ből, pedig az elmúlt években több produkcióban is képernyőre került, és egy villámcsapás alatt az egyik legkeresettebb gyerekszínész lett.

Noah Schnapp 2016-ban robbant be a mainstreambe mint az imádni való, de szerencsétlen Will Byers a Stranger Things-ben. Azóta sikeres YouTube- és TikTok-karrierje van, valamint néhány más szerepben is láthattuk már a képernyőn.

Noah 2004. október 3-án született Scarsdale-ban, New York-ban. Bár a városból sosem költözött el a családja, Noah eredetileg csak félig amerikai, félig pedig kanadai állampolgár, ugyanis felmenőinek a fele Quebec (kanadai) városból származik. Van egy ikertestvére, bár el kell ismerni, hogy Chloe Schnapp nem annyira hasonlít a színészre.

Kevesen tudják, de Noah első nagy szerepe 2015-ben volt. Az akkor mindössze 11 éves srác a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts filmben adta Charlie hangját és már ezzel a produkcióval 246 millió dollárt keresett. Ezután Steven Spielberg Kémek hídja című filmjében is szerepelt, akkor viszont ő maga jelent meg a képernyőn mint Roger Donovan.

Noah Schnapp Stranger Things Will

Noah Schnapp egy párizsi divat show-n 2022-ben (Fotó: Pierre Suu/GC Images)

A következő évben került fel a Netflixre a Stranger Things, aminek rögtön több millió rajongója lett. Rengetegen izgultak Will Byersért, aki az első részben eltűnik, és szurkoltak Mike Wheelernek (Finn Wolfhard), Lucas Sinclairnek (Caleb McLaughlin), Dustin Hendersonnak (Gaten Matarazzo), valamint Tizenegynek (Millie Bobby Brown), hogy sikerüljön megtalálni őt a Hellyel lefelében. A sorozat egy csapásra megváltoztatta a gyerekek életét, akik közül éppen Noah volt a legfiatalabb a maga 12 évével, Millie Bobby Brown fél évvel idősebb nála.

Később Twitteren elárulta, ő eredetileg nem is Will szerepére jelentkezett, hanem Mike szeretett volna lenni, ami viszont annyira illett Finnhez, hogy esélytelen volt tőle elhappolni. Ma már nem bánja, hogy így alakult, mert a rajongók is nehezen tudnák elképzelni, mi lett volna, ha nem az ártatlan arcú Noah tűnik el a rejtélyes, idegen dimenzióban.

Noah a horrorsorozat első évadával 1 millió dollárt keresett, ez az összeg pedig évről évre több lett. A színész nettó vagyonáról nincsenek pontos információk, és úgy tűnik, hogy az interneten található legtöbb szám légből kapott. Jelenleg a Noah-ról keringő legfrissebb adatok 5 millió dollár körül mozognak. A Hollywood Reporter szerint Noah 250 ezer dollárt keres a Stranger Thingsszel epizódonként.

Noah igazán aktív a közösségi oldalain, és vannak olyan események az életében, amiket örömmel oszt meg a több millió követőjével. Így tett tavaly is, amikor egy érzelmes videóban mutatta be, mit reagált ő és a családja, amikor felvételt nyert a Pennsylvaniai Egyetemre. Ugyan azt nem lehet tudni, pontosan, mit tanul, de több videójában is a Wharton Üzleti Iskola pulóverét viseli, így kizárásos alapon üzleti szakon kezdte meg a tanulmányait most szeptemberben.

Miután felfedezték a Stranger Thingsben Noah-t, a híres alternatív rockbanda, a Panic at the disco felkérte, hogy szerepeljen LA Devotee című számuk videoklipjében, ahol ugyancsak remek alakítást nyújtott. Olyannyira, hogy később Brandon Urie meghívta, hogy közösen adják elő a dalt a New York-i legendás Madison Square Garden színpadán.

2019-ben a Várlak Anya című filmben szerepelt, majd ő játszotta Tommy-t Adam Sandler Hubie, a halloween hőse című alkotásában. Ugyanebben az évben saját Youtube-csatornát indított, ahol egy teljesen más arcát ismerhetik meg az emberek. Első videójában egy turmixgép kihívását teljesít a The Dolan Twins csapattal. Azóta számos celeb megfordult a videóiban, és természetesen kollégái, és egyben barátai is rendszeres vendégek nála. Például a Tizenegyest játszó, Millie Bobby Brown, akivel igazán szoros barátság alakult ki közöttük. Rendszeresen osztják meg egymás fotóit a közösségi oldalaikon, és volt olyan, hogy a színésznő úgy hivatkozott Noah-ra, mint a legeslegjobb barátra, akit egy lány kívánhat magának. Annyira szoros a kötelék a két színész között, hogy idén nyáron megegyeztek, amennyiben negyven évesen is egyedülállóak lesznek, akkor összeházasodnak. 

Egyébként úgy tudni, a 18 éves, 173 centis jóképű srác még szingli, igyekszik a tanulmányaira és a színészkedésre koncentrálni, de nem zárkózik el a randizás elől sem.  És bár a negyedik évadban felmerült, hogy Will meleg, amit később maga a színész is megerősített, a való életben nem tudni róla, hogy a saját neméhez vonzódna. 

Sőt, két éve kiderült, hogy hatalmas Zendaya-rajongó, akivel először 2019-ben a People’s Choice díjátadón találkozott. „Elképesztő volt. Csak arra emlékszem, hogy láttam őt a szemem sarkából, és odamentem hozzá. Nagyon-nagyon ideges voltam. És azt mondtam: Istenem, valójában ő az. Ez az első alkalom, hogy találkozom vele” – idézte fel a pillanatot Jimmy Fallonnak. Hogy Noah rajongásához mit szól a színésznő párja, Tom Holland, arra kíváncsiak lennénk.

Noah Schnapp Stranger Things Will

Noah Schnapp és Zendaya a 2019-es E! People’s Choice Awards-on (Fotó: Christopher Polk/E! Entertainment/NBCU Photo Bank)

Hiába a kisebb-nagyobb szerepek, Will még nagyon sokáig Willként marad meg az emberekben, ugyanis idén nagyot robbantottak a Duffer-fivérek a sorozat negyedik évadával, és csak tovább csigázzák a kedélyeket, hogy az ötödik, egyben befejező évadra 2024-ig kell várniuk a fanoknak. A sorozatnak ikonikus eleme a Dungeons and Dragons szerepjáték, de a való életben Noah-nak egy másik lett a kedvence. A Roblox nevű online játék megszállottja, ahol bárki összeakadhat vele az éterben, ugyanis Millie egyszer kikotyogta a felhasználónevét, ami a „noahcoolawesome”.

A sokoldalú színész több mindenben is kipróbálta már magát. 2020-ban a Shine A Light On-nal együttműködve egy limitált szériás ruhakollekciót tervezett. Bevételének 100 százalékát a Feeding America szervezetnek ajánlotta fel, hogy segítse a Covid-19 által érintett egyesült államokbeli gyermekeket és családokat. A kollekció pulóverekből, pólókból és nyakkendős tréningruhákból állt. Az árak 35,99 és 59,99 dollár között mozogtak.

Idén nyáron pedig, annak ellenére, hogy valószínűleg még mindig nem kell számolgatnia a centeket, a forgatási szünetekben új szakmát tanult ki. Vízimentőnek állt, ami állítása szerint nem csak egy új dolog volt az életében, hanem egy kis szórakozás is.

„A színészkedés előtt úgymond normális életet éltem, normális barátaim voltak, és a Stranger Thingsen kívül is normális dolgokat csináltam. Szóval ez egy olyan dolog nekem, ami emlékeztet arra, hogy a földön maradjak, és ne szálljak el magamtól” – mondta szerényen Noah.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top