Klausmann Viktornak már van két nagyobb gyermeke: Dominik és Tamara. A Szerencsekerék egykori házigazdája 56 évesen pedig ismét apai örömök elé nézett. Gajdos Tamás pedig már férjhez is adta legnagyobb lányát, azonban most kicsit visszarepültek az időben.
„Egy gyerek örök energia és életforrás, olyan energiákat ad, amiket én sehonnan máshonnan nem tudtam összeszedni. A Mincit elsőként három-négy napig én fürdettem, őt az anyukája nem merte megfogni. A pelenka felhelyezésének a tapasztalata másfél-két óra alatt jött vissza. Itt van nekem Klausmann Ármin, az örök élet elixírje” – nyilatkozta Ármin születése után. Most pedig a Story magazinnak mesélt arról, mennyire megváltozott az élete az apaság után.
„Én még mindig kispapa vagyok! Ármin 15 hónapos. Igaz, a korábbi kapcsolataimból is van egy fiam és egy lányom, szóval háromszoros apukaként élem az életemet. Fiatal koromban sokat buliztam, jártam a pesti éjszakát. 58 évesen már máshol vannak a súlypontok. Több üzleti vállalkozásom van: télen sítáborokat szervezek, nyaranta pedig a domonyvölgyi strandot üzemeltetem. Tudtommal Tamás már nyugdíjas, mondtam is neki, hogy a nyugdíjas bérletet egész nyárra kapja tőlem – mondta jó barátjáról, Gajdos Tamásról, aki szintén megszólalt a lapnak és szívesen idézte fel karriere kezdetét. – Én a divatszakmából érkeztem a televíziózásba. A Szerencsekerékhez új arcokat kerestek. Viktorral a castingon találkoztam először, 1993-ban. Rögtön azonos hullámhosszra kerültünk, bár csak ritkán vezettük közösen a műsort.”
A sármos Tomit a fiatalabb hölgynézőknek szánták, engem pedig a nagymamáknak. A vetélkedőben én hoztam a szerethető unoka karaktert, míg Tamás a jóképű férfit, akibe szerelmesnek lehetett lenni. Egyébként Tomival mi sosem rivalizáltunk, mert más volt a stílusunk
– tette hozzá Klausmann.