
Marsi Anikó és Palik László válását közel 20 év házasság után, 2022-ben mondta ki a bíróság. A Tények műsorvezetőnője Hajdú Péternek beszélt először arról, milyen nehéz időszakot éltek meg, és hogyan sikerült végül rendezniük a viszonyukat – írja a Blikk.
Kiderült, Marsi Anikóék válása botrányosan zajlott, egy évig haragban voltak. Végül Palik László kezdeményezte a békülést a gyerekeik érdekében.
„Mi botrányosan rosszban voltunk egymással” – vallotta be a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban Marsi Anikó, akinek végül az exférje nyújtott békejobbot.
„Amikor már nagyon csúnyán viselkedtünk egymással, akkor a Laci egyszer csak felhívott. Soha nem fogom elfelejteni, épp a manikűrösnél ültem, és még mondtam is a manikűrösömnek, hogy nézd már, hív ez a borzalom, de azért felveszem, mert mégis kíváncsi vagyok, mit akar. Felvettem, és azt mondta Laci: figyelj, fejezzük be ezt a borzalmas viselkedést egymással, mert ebből csak a gyerekeink fognak rosszul kijönni” – mesélte a híradós, aki belátta, hogy a gyerekeik érdekében neki is változtatnia kell a viselkedésén.
Ennyit változott 23 év alatt Marsi Anikó:





Elmondása szerint elkezdtek nagyon komolyan beszélgetni arról, hogy muszáj befejezniük azt, hogy egymást tépik, mert a gyerekeik „ezt nagyon meg fogják szívni”. „Háromnegyed év biztos, de lehet, hogy egy év is eltelt, mire eljutottunk idáig” – jegyezte meg Marsi Anikó.
Ma már annyira jó az egykori házaspár kapcsolata, hogy a Tények műsorvezetője egy tavalyi interjúban a világ legboldogabb elvált házaspárjaként jellemezte magukat. „De nem puszilom meg, amikor találkozunk, vagy ha mégis, akkor az annyira spontán, hogy nem tűnik fel. Leginkább telefonon beszélünk, és leginkább a gyerekek miatt. Ritkán találkozunk, bár ez viszonyítás kérdése, mert minden hétvégén ott vagyunk mindketten a kisebbik fiunk, Vince vízilabdameccsein. Van, hogy jön Laci párja, Petra is, az ő kisfia és az én férjem, Gábor is. (…) Kisebb döccenőkkel, beleadva apait-anyait, működik a mozaikcsaládunk” – fűzte hozzá.
Kiemelt fotó forrása: Beköltözve Hajdú Péterhez – videó