Utazás

Díszvendég: Görögország

Az UTAZÁS kiállítás minden évben egy újabb országot köszönt díszvendégeként. Idén ezt a státuszt Görögország kapta meg, akik nagyon komolyan készültek az eseményre, hiszen ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy a vásár több, mint 60.000 látogatójának bemutatkozzanak. Az európai kultúra egyik bölcsőjének számító, s a hazai utazók körében ma is nagyon népszerű ország ígéretes úti céljait hozza közelebb a látogatókhoz.

A görög standon és a kiállításon épített görög falu színpadán nap mint nap színes műsor várja az érdeklődőket. A vásár minden napján, 11 és 14 óra között óránként tradícionális görög táncokat mutatnak be és ismert dallamok is felcsendülnek. A mediterrán ország gasztronómiai különlegességeibe kóstolhatnak bele a görög tavernában.

Természetesen az UTAZÁS-on – Görögországon kívül – számos más ország is bemutatkozik. A Vásárközpont legnagyobb pavilonjában a hagyományokhoz híven azok a cégek mutatkoznak be, akik külföldi ajánlatokkal érkeznek a kiállításra. A választék óriási: Szlovéniától Tanzániág, Japántól Kanadáig öt földrészre csalogatják a kiállítás látogatóit, akiknek akár még kedvezményekkel is kedveskednek.

Találj rá a saját utadra! – hirdeti a kiállítás reklámja. Mi is csak ezt tudjuk javasolni Neked, erre pedig a legjobb hely az UTAZÁS kiállítás. Nézz körül Te is!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése