Utazás

3 úti cél, ha idén kihagynád a Balatont

A Balaton csodás és zsúfolt. Szerencsére számtalan mesés régiót rejt még Magyarország, amelyet vétek lenne kihagyni.

A Magyar Turizmus Zrt. évek óta vizsgálja a főszezon elején a magyar lakosság utazási terveit. Az idei adatok szerint az emberek közel háromnegyede tervez utazást a májustól szeptemberig tartó időszakban és a legkedveltebb úti cél a Balaton. Vonzó még az észak-alföldi és az észak-magyarországi turisztikai régió is. Sokan a négynapos hétvégéket is üdüléssel, pihenéssel és wellness-ezéssel szeretnék tölteni, azonban a nyaralásokra évek óta nem költünk többet.

Tagadhatatlan, hogy a magyar tenger megunhatatlan és a Balaton-felvidék az ország egyik legcsodásabb tája, már-már a toszkán dombos vidékkel vetekszik – borai és ételei vannak ugyanolyan jók -, azonban túl rövid ahhoz az élet, hogy az ország többi vidéke felfedezetlen maradjon.

1. Velencei tó: Nem magyar narancs

A Velencei-tó legnagyobb előnye a Balatonnal szemben, hogy sokkal közelebb van a fővároshoz, és ez a rekkenő hőségben és a dugóban egyáltalán nem utolsó szempont. Jó borokat és ételeket, valamint strandokat itt is lehet találni. A déli part akár vonattal is megközelíthető, aki viszont autóval vág neki, olyan kalandokat is beiktathat, mint a martonvásári kastély és park felfedezése. Fürdésen és pihenésen kívül a tó környéket változatos kirándulóhelyeket tartogat. Nem olyan régen befejezésre került a tó körül futó bicikliút, így a kevésbé népszerű északi rész Sukoró és Pákozd is könnyen felfedezhető. A két község között található arborétum kilátójából az egész tó csodálatos látványt nyújt. Városnézésről se kell lemondani annak, aki itt nyaral, a királyok városa, Székesfehérvár, igazi dunántúli kisváros, sok-sok látnivalóval.

3 úti cél, ha idén kihagynád a Balatont
 

2. Nyíregyháza és környéke: családi nyaralás

Nyíregyháza laza délutáni séta során felfedezhető, azonban a bokor tanyák már sokkal izgalmasabbak. Néhányuk látogatható, sőt szállásnak is kitűnőek, a nyírségi ételek pedig messze földön híresek. Fürdőzésre itt is van lehetőség, azonban ami a térség igazi vonzereje kisgyerekes családoknál, a Nyíregyházi Állatpark. A különleges állatokon kívül Ócenáriummal és Esőerdőházzal is büszkélkedhet az óriási park, ahol nem egy, de legalább három napot el lehet tölteni unatkozás nélkül.

3. Rómaiak nyomában Nyugat-Magyarországon

A gyerekek nem szívesen töltik tanulással a nyaralást, azonban a megelevenedő és megérinthető történelem felkelti az érdeklődésüket. Nem kell a pompei romok után vágyódni, amikor országhatáron belül is számos római emlékkel találkozhatunk. Az egyik legizgalmasabb a szombathelyi Iseum. Az egykori Savariaban, a Borostyán út mellett állt Isis istennő szentélye és mi, több évszázaddal később, ugyanúgy végigjárhatjuk a szentélyhez vezető utat, mint anno a római légionáriusok. A környéken kihagyhatatlan még Kőszeg és Sopron felfedezése, akárcsak a májusi-júniusi időszakban a Jeli-arborétum, ahol virágban pompáznak a rhododendronok.

3 úti cél, ha idén kihagynád a Balatont
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése