Utazás

Kapcsolódj ki hajnali ökotúrával

Hajtott a kíváncsiság, és még a koránkelés sem szegte kedvem attól, hogy hajnali kenuzásra induljak és megtapasztaljam, milyen is egy ökotúra. Barangoljunk együtt a Fertő tó környékén!

Izgalmas hajnali kenuzás

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Hajnalban, 4:40-kor találkoztam a Csárdakapui-főcsatornánál túravezetőnkkel, Balázzsal, és a többiekkel, akik még jelentkeztek a kirándulásra. A kenus túra maximum 8-10 fővel, a nyári időszakban naponta kétszer indul. Az egyik hajnalban, hogy a túrázók megcsodálhassák a vízről a napfelkeltét, a másik a késő délutáni időszakban, naplementekor.  „Ebben a két napszakban a leggyönyörűbb a nádas, és nem utolsósorban ilyenkor van esély érzékelni annak rendkívül gazdag élővilágát is” – mondta  Molnár Balázs.

Még sötét volt, amikor elindult kis csapatunk a háromórás, közel 10 kilométeres túrára, a Fertő tó áthatolhatatlannak tűnő nádasában. Utunk a tó csatornáin és belső tavain haladt, miközben az ébredező élővilágot és természetet figyeltük. Számomra kicsit félelmetes, de egyben izgalmas is volt, ahogy síri csendben haladtunk a vöröses-fekete vízen a nádfal között. Amikor azonban kiértünk a nádasból, felejthetetlen élményt nyújtott, hogy a Fertő tó szürkészöld vízéről csodálhattuk meg a napfelkeltét. Közben olyan madarakkal is találkoztunk, melyek nem mindennap mutatják meg magukat az embereknek. Ilyen volt a kis vízicsibe, ami a sűrű nádas tövénél, szinte láthatatlanul mozog, és csak éjszaka „gallyaz” fel a nádra, a víz felett körülbelül másfél méterre, de a túra során láttunk vörös gémet, törpe gémet, bütykös hattyút és nagy kócsagot is.

Kapcsolódj ki hajnali ökotúrávalA Fertő tó folyamatosan töltődik fel, nagy részét már nádas borítja, amely több millió élőlénynek ad otthont. A nádasban mintegy 200 kilométer hosszú csatornahálózatán pókhálószerűen helyezkednek el a főútvonalak, ám ebből csak 60-70 kilométer járható. A kialakított csatornahálózat elöregedését követően korlátozódott a nádas területek friss vízzel történő vízellátása, többek között ezért szükséges a csatornarekonstrukció, amely a közeljövőben, egy pályázatnak köszönhetően meg is valósul. 

Madárles, természetvédelmi és kerékpártábor

A kenutúrákon kívül lehetőség van madárlesre is, hiszen a Fertő tó hatalmas nádasa és a tó környéki legelők gazdag madárvilágnak adnak otthont. A madárlesekre a Fertő-Hanság Nemzeti Park élőhely-rekonstrukciós területein, valamint az ausztriai Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park szikes tavainál van lehetőség, azonban ezek is a hajnali órákban indulnak. Ha hadilábon állsz a koránkeléssel, de szeretnél részt venni egy ökotúrán, akkor elmehetsz egy egész napos kerékpártúrára, amit madármegfigyeléssel köt egybe a túravezető.  Ha valaki kedvet érez, hogy kicsit közelebbről megismerkedjen a Fertő tó és Sopron környékének élővilágával, akkor rengeteg ilyen kirándulás közül válogathat.

 

A Na-Túra Ökotúra azzal a céllal jött létre, hogy segítse a környezeti tudatformálást, izgalmas programokkal, táborokkal és túrákkal ismerjék meg – elsősorban a gyerekek – a világörökség részeként jegyzett Fertő-táj és Sopron környékének természeti szépségeit. „A gyerekek élménybeszámolói alapján egyre több családhoz eljutott az ökotúrák híre, így mára már nemcsak gyerekeknek szervezünk túrákat, hanem családoknak, baráti társaságoknak is” – mesélte Molnár Balázs, az ökotúrák, erdei iskolák, táborok szervezője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top