Utazás

Thaiföld megszűrné a turistákat

Díjat akarnak szedni az országba való belépésért.

A repülőgéppel érkező turistáknak magáért a Thaiföldre való belépésért is díjat kell majd fizetniük, méghozzá a tervek szerint már 2014 januárjától. A díj 500 thai baht, vagyis nagyjából 3500 forint lesz. Bár az erre vonatkozó törvényjavaslat még elfogadásra vár, a thai Idegenforgalmi- és Sportminisztérium, a Közegészségügyi Minisztérium és a rendőrség is egyetért abban, hogy a díjat be kell vezetni.

Az indoklás szerint azt a célt szolgálná, hogy ezzel szűrjék meg az országba érkező turisták „minőségét”. Maga az összeg nem tűnik annyira jelentősnek, hogy épp ez tartsa távol azokat, akik Thaiföldre szeretnének utazni, ugyanakkor a Thai Utazási Irodák szervezetének elnöke, Sitdiwat Cheevarattanaporn úgy véli, hogy az intézkedés káros hatással lehet a turizmusra, mert a turisták átverve érezhetik magukat, és emiatt negatívan ítélhetik meg az országot.

Mindenesetre, ha a díjat valóban bevezetik, az abból befolyó pénzeket a turizmus, az egészségügy, a külügyi tárca, valamint a Bevándorlási Hivatal használhatja majd fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése