Utazás

Ez a világ legfurcsább utazási irodája

Ha te nem teheted, legalább a plüssállataid utazzanak!

Meglehetősen egyedi vállalkozásba fogott egy japán nő, Sonoe Azuma. A 38 éves nő korábban blogot indított, melynek témája a plüssállatai elképzelt élete volt. Saját bevallása szerint innen jött az ötlet, hogy utazási irodát indít plüssállatoknak. Itt jegyezzük meg ugyanakkor, hogy Azumát az Amelie csodálatos élete című film utazó kerti törpéje is jó eséllyel megihlethette.

A szolgáltatást elsősorban azoknak szánja, akik pénz vagy idő hiányában saját maguk nem tehetik meg, hogy utazzanak. Úgy véli, hogy ha olyan kedves, személyes tárgyukat küldik maguk helyett, mint egy plüssállatuk, az majdnem olyan érzés, mintha ők maguk utaznának el a vágyott helyekre.

Bármennyire bizarrul is hangzik mindez, vannak, akik igénybe veszik a szolgáltatást. A plüssállatok utazása az úti céltól függően 20–55 dollárba, vagyis nagyjából 4000–12 000 forintba kerül. Ezért az összegért a játékállatot valóban elküldik a kiválasztott városba, és ott a helyi nevezetességekkel le is fotózzák.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top