Utazás

150 méter két óra alatt – kipróbáltuk a barlangtúrát!

Nem vagyok sem az a sportos alkat, sem pedig az a típus, aki lépten-nyomon feszegeti a határait, de a barlangtúrán sikerült kilépnem a komfortzónámból.

Mit, mennyiért, hol?

Az alaptúra 2-2,5 óra, ennek az alsó korhatára 8 év, a minimális létszáma pedig 2-6 fő. A nagy túra 3-4 óra, az alsó korhatár 14 év.  A túra hosszúságától függően az árak 1600–4000 forint/fő között mozognak, overallt plusz 800 forintért lehet kölcsönözni a helyszínen. Fontos, hogy aki nem szeretne barlangászoverallt felvenni, az olyan ruhában menjen, amit nem sajnál, ha sáros lesz. 

Pánik kontra kíváncsiság

Solymáron találkoztam először Szűcs Lászlóval, akinek vezetésével barlangtúrára indultam, egy kisebb csapattal együtt. Az Ördöglyuk-barlang bejáratától lépcsőkön jutottunk le 40 méter mélyre, az úgynevezett Pihenőbe, ahol kezdetét vette a körülbelül két és fél órás túrázás.

Itt azért kaptam egy kezdeti sokkot, úgy éreztem, hogy ez a sötét, nyálkás, csúszós hely nem az én világom, ráadásul a klausztrofóbiám is kezdett előtörni. Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy visszafordulok. Szerencsére nem adtam fel, és ez a velünk tartó hat képzett barlangásznak is köszönhető, akik tanácsokkal láttak el, hova lépjek, mire figyeljek. Néhány méter után, a pánikot már felváltotta a kíváncsiság. 

Kúszás-mászás, kapaszkodás

Légy merész! Próbáld ki a barlangtúrát!Az első komolyabb megpróbáltatás akkor ért, amikor egyik teremből a másikba egy sodronykötél segítségével kellett átevickélnem. Épp kezdtem volna örülni, hogy sikerült, máris jött a következő feladat. Tényleg nem nagyon volt idő megállni és azon gondolkodni, hogy valójában mi történik velem, annyit tudtam, ha ki akarok jutni, muszáj haladnom. Így jött a kúszás-mászás, ereszkedés, kapaszkodóláncba csimpaszkodás, lábbal előre csúszkálás.

Volt egy-két szűkebb rés is, amin nagyon nehezen lehetett átpréselődni, de a képzett barlangászok sokat  segítettek abban, hogy higgadt maradjak és koncentráljak. A solymári Ördöglyuk-barlang 5,5 km hosszú, ebből 150 métert tett meg a csapat a több mint két óra alatt.

Bevallom, nem biztos, hogy nekivágtam volna ennek a kalandnak, ha még az elején elmondják, hogyan kell majd átszuszakolnom magam a szűk járatokon, hogy csúszós, meredek vaslétrákon kell majd fel-le másznom. Óriási boldogság töltött el, amikor megláttam a járat végén a fényt, és kiértünk az Ördöglyukból.

Végül pár kék-zöld folttal a lábamon, fáradtan, lestrapáltan, de túléltem ezt a kirándulást. Jó volt kicsit kilépni a komfortzónámból, nagyon jókat nevettem magamon, ahogy próbáltam átverekedni magam az egyik lyukból a másikba, annak reményében, hogy egyszer még látom a Napot.

Tipp: Ajánlott kényelmes, gumitalpú cipőt felvenni, kezünkre kesztyűt húzni. A barlangban nincs hideg, a hőmérséklet télen-nyáron 10 fok körül mozog, az overall alá elég egy pulcsit húzni .

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top