Utazás

Mostantól vízummentesen utazhatunk Törökországba

Immár nem kell a vízumigényléssel bajlódniuk a magyar turistáknak.

Vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok a Török Köztársaság területére, a határozat várhatóan már a jövő héten hatályba lép. Ezzel a döntéssel jelentősen javulhatnak a két ország gazdasági és turisztikai kapcsolatai.

Szijjártó Péter a magyar–török gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülésén, 2013 januárjában egyeztetett török társelnökével a vízummentességről. Az államtitkár és török társelnök akkor megegyeztek arról, hogy Magyarország és Törökország is megvizsgálja a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében. A magyar miniszterelnök törökországi látogatása előtt kérte a török kormányfőt a Magyarországgal szemben fennálló vízumkötelezettség eltörlésére. A decemberi miniszterelnöki látogatás alkalmával megegyezés született a vízummentesség kérdésében, a határozat pedig napokon belül hatályba lép.

Turisztikai adatok szerint majdnem 90 ezer magyar látogatott Törökországba 2013 januárjától októberig tartó időszakban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése