Utazás

Egyél kürtőskalácsot és lángost Cambridge-ben

Kora délután volt, amikor úgy döntöttünk, hogy kirándulni indulunk Anglia egyik legrégebbi egyetemi városába, Cambridge-be. Mivel másfél órányira lakunk tőle, és tél lévén hamar lemegy a nap, nem sok időnk maradt a város felfedezésére. Arra azonban nem számítottunk, hogy a rövid sétánk során kürtős kaláccsal és lángossal fognak kínálni minket, és az egyik ódon, középkori ablakpárkányról egy magyar sörösdoboz néz majd ránk.
Kégl Ágnes Angliában élő magyar újságíró. Itthon, a Nők Lapja Cafén találkozhattok a cikkeivel. Ági nemcsak arról ír, hogy mi a legújabb fitneszőrület Angliában, de arról is, hogy hol lehet lángost kapni Cambridge-ben, és arról, hogy milyen volt anyukaként “megszoknia” a kinti iskolai rendszert.
Ági jelenti Angliából, az NLCafén!

A pultos lány, aki magyar

A cambridge-i diploma világszerte fogalom, belépő a legjobb munkahelyekre, tiszteletet parancsol. Nem véletlenül, hiszen ez az egyik leggazdagabb és legerősebb egyetem Európában. Maga a város gyakorlatilag az egyetemről szól. Az ide látogató kicsit visszacsöppen a középkorba, klasszikus, csodálatos épületek között fedezheti fel a város különleges, romantikus hangulatát.

A belváros közelében parkoltunk le, ahol rögtön egy botanikus kert fogadott minket, de a ködre és a hidegre való tekintettel megmakacsoltam magam, és nem voltam hajlandó angliai kórókat nézegetni, viszont ígéretet tettem, hogy tavasszal, ha visszajövünk, mindenképpen megtekintem a virágokat is. Ezen a sétán azonban sokkal jobban érdekelt a belváros, és nem is kellett csalódnom. Valóban lélegzetelállítóan szép, ápolt és jó karban tartott épületek sora fogadott. A hidegben azonnal betértünk egy kávézóba, ahol magyar szóra lettünk figyelmesek; egy helyes, magyar lány szólított meg, aki – sok más honfitársunkhoz hasonlóan – örül, ha egy kicsit az anyanyelvén beszélhet, és hazai szót hallhat. Ő igazított minket útba, hogy merre is találjuk a város látnivalóit.

Egyél kürtőskalácsot és lángost Cambridge-ben

A magyar család fokhagymás lángosa meghódította a briteket

Átvágtunk egy hangulatos parkon, amit színes égősorok díszítettek, és megérkeztünk a szombati piacra, ahol a helyi kézműves termékektől a sajtokig és különleges desszertekig, valamint régi bakelit lemezekig mindent árulnak. A mi figyelmünket azonban egy bizonyos stand kötötte le azonnal, ahol egy tábla fennen hirdette: Chimney cake és Langos. Hamar kiderült, hogy itt szintén egy hazánkból ide szakadt fiatalember árul minden héten helyben sütött kürtőskalácsot és fokhagymás lángost. Hosszasan elbeszélgettünk vele, évek óta Cambridge-ben él a családjával, és a mai napig nagyon kelendő mindkét hazai finomság ezen a piacon.

5 dolog, amit ne hagyj ki, ha Cambridge-ben jársz:
  • Csorogj le ladikon a Cam folyón: akár télen is élvezheted a romantikus hajókázást takaró alá bújva, velencei hangulatban, egy tapasztalt ladiksofőrrel ellátott kis gondolában. Ha nagyon fázol, még melegvizes palackkal is szolgálnak. Ha épp Valentin-napon jársz erre, akkor különösen romantikus élményben lehet részed. A hajókázás egy fő részére £ 12.50-től (kb. 4500 Ft) Bővebb információért kattints ide!
  • Merülj el a középkori pubok hangulatában, és tapasztald meg a klasszikus brit ale-k, vagyis a helyi sörök különleges ízvilágát: látogasd meg a The Eagle Pubot, és nézd meg, hová karcolták nevüket a 2. világháború katonái. Bővebb információt itt találsz!
  • Csodáld meg az ókori Egyiptom, Görögország, Róma és Ciprus kincseit a Fitzwilliam Múzeumban, ahol egyúttal Monet és Picasso alkotásait is megtekintheted. A belépés ingyenes. (Hétfőnként zárva). Bővebb információk, itt!
  • Látogasd meg a híres King’s College Kápolnát, amely a gótikus építészet egyik remeke, és egy évszázadon át épült. Világhírű a kápolna fiúkórusa, amelynek éves karácsonyi koncertje az egyik legnépszerűbb ünnepi műsor a televízióban. (https://www.kings.cam.ac.uk/chapel/) Fedezd fel a VIII. Henrik és Boleyn Anna szerelmes üzeneteit, amelyeket a kápolna fadíszítésébe véstek. További izgalmas túrákat találsz a visitcambridge.org oldalon, ahol előre foglalhatsz is magadnak helyet.
  • Vacsorázz a folyó partján az 1796-ban épült River Bar Steakhouse&Grill étteremben, ahol megkóstolhatod a nyálcsorgatóan finom helyi steaket. Bővebb információ, itt!

Ahogy tovább sétáltunk klasszikus brit piros telefonfülkék és egy cambridge-i könyvesbolt mellett, egy sikátorban kötöttünk ki. Akkor már azt hittem, káprázik a szemem, mert ez egyik épület ablakpárkányáról egy magyar sörösdoboz kacsintott ránk. Mindössze másfél órás séta alatt Cambridge-ben egész tömény magyar élménycsokorral gazdagodtunk.

Sötétedett már, mire megérkeztünk a folyó partjára, amit romantikus hidak szelnek át. Úgy éreztem magam, mintha egy Jane Austen-regény egyik jelenetében járnék. A híd egyik partján található az egyetemi könyvtár, és még szombaton is bent tanultak az elit iskola fáradhatatlan diákjai. A másik parton egy szomorú fa álldogált meglepő ékszerekkel feldíszítve: egy diák idézetekkel teleírt apró, színes cédulákkal aggatta tele, és több turista állta körbe, hogy végigolvasgassa a párás levegőben omladozó papírokat.

Bagoly Berti édességei

Az autóhoz visszafelé vezető úton felfedeztünk egy utcát, ahol kézműves boltok sorakoztak egészen egyedi, kortárs portékát kínálva, úgyhogy ha valaki különleges ajándékkal szeretné meglepni az utazás után rokonait, annak itt érdemes alaposan körülnéznie. Mi egy édességboltba tévedtünk be, ami úgy nézett ki, mintha az 1900-as évek elejéről maradt volna itt. Még Harry Potter édességeit, például Ugráló Békát és Bagoly Berti-féle mindenízű cukorkát is tartanak. Mi végül egy hatalmas nyalókát választottunk.

A nap végén megfogadtuk, hogy tavasszal mindenképp visszajövünk és egy teljes napot eltöltünk itt – nemcsak a botanikus kert miatt. Cambridge letűnt idők hangulatát árasztja, amiben egyszerűen jó elmerülni.

gallery item
Megnézem
Összes kép (14)
gallery item

Egyél kürtőskalácsot és lángost Cambridge-ben

Egyél kürtőskalácsot és lángost Cambridge-ben

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:
 
A sepsiszentgyörgyi Diószegi László nemrégiben egy pékséget nyitott Angliában, ahol hagyományos pityókás kenyeret árul. A háromszéki vállalkozó szerint az angolok nagyra becsülik a székelyek tradicionális kenyerét – olvasható az itthon.hu oldalon. Diószegi László egy román barátjával nyitotta meg a pékséget a Londontól 35 kilométerre található Lutonban. “A barátom jött az ötlettel, hogy nyissunk egy pékséget Londonban, viszont az ottani bérleti díjak rendkívül magasak, így esett a választás végül Lutonra, ahol a légikikötő is található. A kenyeret napközben szállítjuk Londonba, több üzlet számára. Jelenleg az angliai pékségben naponta 300-400 kenyeret gyártanak, még nem tudunk nagy termelésről beszélni, de remélhetőleg idővel elérjük a napi 3-4 ezer kenyeret is” – mondta a pékmester.
Íme néhány angliai üzlet címe, ahol a Diószegi székely pityókás kenyér megvásárolható:
KINGSBURY 268-270 KINSBURY ROAD NW9 0BT
HENDON 8-10 VIVIAN AVENUE NW4 3YA
HENDON 43-45 WATFORD WAY NW4 3JH
COLINDALE 189 AVENUE COLINDALE NW9 5HY
40 GLENGALL ROAD
425 WEST GREEN ROAD N15 3PT
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése