Utazás

Tilos lesz a fürdőruha Mallorcán

Legalábbis a strandokon kívül.

Tilos lesz a fürdőruha MallorcánEgy új rendelkezés értelmében akár közel 190 ezer forintnak megfelelő összegű pénzbírságot is kaphatnak azok, akik Palma de Mallorca utcáin egy szál fürdőruhában, úszóruhában mászkálnak. A szabály a helyiekre és a turistákra egyaránt vonatkozik majd.

A javaslatot két éve tárgyalják, és mindössze egyetlen lépésre van attól, hogy hatályba is lépjen. Míg a helyiek többsége örül neki, addig a turisták a legkevésbé sem.

Közvetlenül a tengerparton természetesen továbbra is szabad majd fürdőruhát viselni, azonban például a szállodába tartva fel kell majd venni legalább egy strandruhát, vagy egy trikót és egy rövidnadrágot.

Mindemellett további szabályok bevezetését is tervezik, így például, hogy kitiltják a vödröket és a törékeny üvegeket a strandokról, illetve hogy a járdán biciklizőket is megbírságolják.

A rendelkezés kritikusai szerint a városvezetés csupán pénzszerzés céljából akarja bevezetni az új szabályozást, a város alpolgármestere szerint viszont a cél az, hogy kulturáltabbá tegyék a  turisták viselkedését, és megőrizzék a harmóniát a helyi lakosság és a nyaralók között.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top