Utazás

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

Május utolsó vasárnapján a gyermekeinké a világ. Ilyenkor fagyizni visszük őket, sétálni a ligetbe és vattacukrot majszolni, kirándulunk valahová vagy elmegyünk az állatkertbe. Íme néhány javaslat, hogyan tegyük még izgalmasabbá ezt a napot! Négy szomszédos országbeli és négy hazai helyszínt ajánlunk.

1. Mesepark (Familypark Neusiedlersee), Ausztria

Az első gyermeknapot Törökországban tartották meg, méghozzá 1920. április 23-án. Utána valahogy – senki sem tudja, miért – június elsejére tevődött át az ünnep, a legtöbb országban legalábbis. Nálunk nem, mert mi szeretünk úgy általában is kilógni a sorból, így aztán 1931 óta az utolsó májusi vasárnap veszi át a hatalmat a család apraja-nagyja.

A Fertő tó partján, St. Margarethen területén található a messze földön méltán híres Mesepark, azaz hivatalos nevén a Familypark Neusiedlersee, amelyet 1968-ban nyitottak meg a gyerekek és szüleik nagy örömére. A 140 ezer négyzetméteres kalandparkban falusi porta, meseerdő, élményvár és kalandsziget várja a látogatókat, de találunk itt vízi körhintát, hullámvasutat vagy ballonkörhintát, és sárkányrepüléssel is megpróbálkozhatunk. A Vadasparkban állatokat simogathatunk, a Sárkánybarlangban természetesen sárkány vár reánk, ülhetünk traktoron, sőt malacháton is.

Belépő: 19,50 euró/fő, de a 3 és 14 közöttiek a születésnapjukon belépő nélkül mehetnek be, a 3 év alattiaknak nem kell fizetniük (fogyatékosigazolvánnyal is díjtalan a belépés), 60 év felett pedig 9,50 euróba kerül a jegy.
Bővebb információ: www.familypark.at

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

2. Dinopark, Pozsony, Szlovákia

Érdemes egy napot Pozsonyban töltenünk, ahol azonnal a gyermekek kedvence lesz a vár és a várkertből induló városnéző kisvonat, de az igazi attrakciót a szlovák főváros 1960-ban megnyitott állatkertje és dinóparkja jelenti majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Malomvölgy (Mlynská dolina) csodálatos természeti környezetében, 96 hektáron terül el, ahol a 700 emlős, 200 madár és 40 csúszómászó lombos erdőben és réteken lakik. Az állatkert méltán büszke arra, hogy Európában az elsők között nevelt fel nemes hiúzt. A fantasztikus Dinopark a dinoszauruszok életnagyságú makettjeivel kiváló lehetőséget nyújt az őslények világának tanulmányozására. A dinók szobrai mellett (egy részük mozgatja a fejét és a farkát, sőt hangot is ad) a parkban őslénytani játszóteret és 3D-s mozit is találunk.

Belépő felnőtteknek: 4,32 euró, gyerekeknek/nyugdíjasoknak: 2,66 euró.   
Bővebb információ: www.dinopark.sk

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

3. Sonnentherme élményfürdő a család minden tagjának, Ausztria (Közép-Burgenland, Sonnenland régió)

Hihetetlenül változatos gyermekparadicsom fogadja a kisbabákat és a gyerekeket Európa vezető gyermek- és bababarát fürdőjében. Igazi vízi világot hoztak itt létre kifejezetten a kisbabáknak a 36 fokos babamedencékkel, pezsgőfürdővel, valamint a kültéri játszómedencével. A járókák, libikókák és játék autók természetesen térítésmentesen használhatók, és a kisgyermekes családok alvóhelyiséget, szoptatósarkot, babakonyhát, rácsos kiságyat, pelenkázót is igénybe vehetnek. A Speed World pedig a kicsiknek és nagyoknak nyújt kitűnő szórakozást, hiszen itt található Ausztria leghosszabb beltéri csúszdája a maga 270 méterével, amit két- és háromfős gumival próbálhatunk ki, de a Fun Worldben több mint 1000 négyzetméteres vízfelületen hullámmedencét, vadpatakot, két új gyerekcsúszdát és egyszemélyes úszógumis csúszdát találunk. Mit kaphatunk még? Ingyenes úszóleckét a kicsiknek, vízifitnesz-órát a felnőtteknek, óvónők általi gyermekfelügyeletet egy óriási játszóteremben.

Belépő (napijegy): gyermek 0–15 éves korig 6,90–13,90 euró, ifjúsági 15–19 éves korig 17,90 euró, felnőtt 22,90 euró.
Bővebb információ: www.sonnentherme.at

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

4. Carnuntum Régészeti Park, Ausztria (Petronell és Bad Deutsch Altenburg)

Egy látogatás Carnuntumban, az egykori élettel teli római városban a nagyobbacska gyermekek és szüleik számára nagyszerű szórakozás, és mindössze félóra autóútra található Bécsből, illetve Pozsonyból. Építészeti remekművek, romantikus romok és értékes kincsek találhatók itt egy olyan régészeti parkban, ahol mintha megállt volna az élet 1700 évvel ezelőtt, ugyanis rekonstruálták a hajdani város negyedét: egy polgárházat, egy városi kúriát és nyilvános fürdőket. Mindegyik épületet padlófűtéssel, teljesen működő konyhával és tökéletesen berendezett szobákkal láttak el, akár lakni is lehetne bennük.

Belépő
: gyerekek 11–14 évesek 6 euró, felnőttek 11 euró.
Bővebb információ: www.carnuntum.co.at

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

5. Magyarország Park, Kisbér, és miniskanzen, Ászár

A család minden tagja számára kitűnő szórakozást nyújt Kisbéren a hazánk 43 legismertebb épületének makettjét tartalmazó park, mely gondozott környezetben, a kisbéri tó partján terül el. Igényes kivitelben látható itt többek között a debreceni Nagytemplom, az egri vár, az esztergomi bazilika vagy a kecskeméti Cifra Palota. A szomszédos Ászáron miniskanzent találunk a tájház mellett, ahol 22 épület kicsinyített másával mutatkozik be a Dunántúl népi építészete. A csaknem 1500 négyzetméteres zöld területen lakóházakat, kovácsműhelyt, templomot és szélmalmot is megcsodálhatnak a látogatók.

Belépődíj: mindkét hely ingyenesen látogatható.
Bővebb információ: itt

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

6. Bobpálya, Visegrád

Hazánk egyik legszebb vidékén, Visegrádon a Nagyvillám Kilátó mellett találjuk az 1991 óta üzemelő létesítményt, ami 2002 óta már két pályával várja a látogatókat. Mind a hagyományos nyári bob, mind a bármely időjárási körülmények között igénybe vehető alpesi bob (plexitetővel szerelik fel, ha esik az eső) 700 méteres lesiklószakasza alatt 11 szerpentinkanyar örvendezteti meg a kalandvágyókat, ráadásul a hegytetőről induló pálya mindvégig csodás kilátást tesz lehetővé a környező vidékre, különösen a Fellegvárra. Emellett homokozó és csúszda is várja a kicsiket.

Belépő: felnőttnek 1 db menetjegy 450 forint, 10 db 3500 forint, gyermeknek 1 db menetjegy 350 forint, 10 db 2700 forint.
Bővebb információ: http://bobozas.hu/index.php

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

7. Dinópark, Rezi

Néhány kilométerre Keszthelytől és Hévíztől, a négy hegy találkozásánál fekvő Reziben nyílt meg idén áprilisban a 23 ezer négyzetméteren elhelyezkedő magyarországi Dinó Park. A 230 millió évvel ezelőtt élt őslények elevenednek meg itt teljes életnagyságukban, mozognak és hangot is adnak a kicsik legnagyobb örömére. De találunk itt kötélpályát akadályokkal kezdőknek 80 cm-es, haladóknak 6,5 méteres magasságban, és embert próbáló feladatnak ígérkezik a 10 és fél méter magas mászófal is. Akad itt még légvár, gumiköteles trambulin, hidraulikus markológép, csónakázótó, labdagömb, ugrálóvár is.

Belépő: 4000 forint/fő (2 év alatti gyermeknek ingyenes, családi és csoportos kedvezmények vannak)
Bővebben: http://www.dinoparkrezi.com/

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

8. Csillagösvény Útvesztő Öko Élménypark, Ópusztaszer

Közvetlenül a Nemzeti Történelmi Élménypark szomszédságában találjuk ezt a páratlan, labirintustematikájú élményparkot, amely egész Közép-Európában az egyedüli látványosság a maga nemében. Itt látható és próbálható ki kontinensünk legnagyobb sövénylabirintusa, amelyet logikai feladványok és a magyar történelemre, földrajzra és élővilágra vonatkozó rejtvények és kérdések tesznek még izgalmasabbá és játékosabbá. A különleges fejlesztőeszközökkel felszerelt játszótér és az óriási számháborúpálya vagy a jurta alakú szárazmalom nagyobb csoportokat is tud egyidejűleg fogadni. Minden, ami itt látható, a környék természetes alapanyagai közül való.

Belépő: gyermek 4 éves kortól, diák, pedagógus, nyugdíjas 1100 forint, felnőtt 1400 forint.
Bővebben: http://csillagosveny.com/

Megterveztük helyetted: a 8 legjobb gyereknapi program

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top