Utazás

Lezuhant az amerikai tinédzser, aki 30 nap alatt akarta körberepülni a Földet

Egymotoros gépével a Csendes-óceánba zuhant és meghalt helyi idő szerint csütörtökön éjjel egy amerikai tinédzser, aki harminc nap alatt akarta körberepülni a Földet, hogy adományokat gyűjtsön pakisztáni iskoláknak. Édesapját, aki elkísérte az útra, még keresik a hatóságok.

A 17 esztendős Haris Suleman és apja, a Pakisztánból származó Babar Suleman június 19-én indult el egy Beech A 36 Bonanza gépen az Indiana állambeli Indianapolisból, és a honlap szerint, amelyen az érdeklődők követhették útjukat, július 26-ára tervezték az érkezést.

A kisgép helyi idő szerint csütörtökön 21 óra 58 perckor szállt fel jó időjárási körülmények között a Csendes-óceán egyik szigetéről, a Hawaii és Új-Zéland között fekvő Amerikai-Szamoáról, de 22 óra 15 perckor az óceánba csapódott. Haris testét megtalálták a baleset színhelyén, a parti őrség és a kikötői hatóságok pedig folytatják az apa és a gép roncsai utáni kutatást.

Forrás: nbcnews.com
Forrás: nbcnews.com

Az elhunyt kamasz lánytestvére, Hiba Suleman elmondta: az utazás évek óta apja nagy álma volt, és fivére is izgatottan készült rá. Haris a közelmúltban szerezte meg pilótaigazolványát, amelynek birtokában repülőt vezethetett az óceán fölött. Úgy tervezték, hogy az esetleges vészhelyzeteket kivéve ő lesz a gép parancsnoka. A nővér azt is elmesélte, hogy apa és fia gyakorolták a vízen való landolást, és az óceán fölötti repülés közben védőruhát viseltek. Hozzáfűzte: szokatlan, hogy éjjel szálltak fel, és nem lehet tudni, hogy ez közrejátszott-e a végzetes balesetben.

Haris arra tett kísérletet az úttal, hogy legfiatalabb pilótaként a leggyorsabban kerülje meg a Földet egy egymotoros kisgéppel. Apjával a Pakisztánban iskolákat építő Citizens Foundation számára gyűjtöttek adományokat az utazással. Nem sikerült tartaniuk a kidolgozott harmincnapos tervet, részben élelmiszer okozta megbetegedés miatt, de 27-ére, vasárnapra haza akartak érni.

A szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) szóvivője szerint egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a szerencsétlenséget. Szemtanúk arról számoltak be, hogy látták a kisgépet a vízbe zuhanni egy mérföldnyire a parttól, röviddel a Pago Pago Nemzetközi Repülőtérről való felszállása után.

Sulemanék Európában, Afrikában, Ázsiában és a Csendes-óceán déli részén is beiktattak megállókat. Haris arról beszélt július elején az Indianapolis Star újságnak, hogy élvezte ezeket a látogatásokat. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy a sűrű menetrend miatt legfeljebb két-két napot tölthettek egy helyen, és ez az idő túl rövidnek bizonyult ahhoz, hogy mindent megnézzen, amit szeretett volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése