Utazás

Gyerekekkel Budapesten – hol nézegeti magát a Halászbástya?

Mátyás-templom, Halászbástya – eszetekbe jutott valaha odavinni a gyerekeket? Nekünk ezen a hétvégén igen, és ki is találtunk néhány klassz megfigyelni valót, ha már arra jártunk! Hol nézegeti magát az a hiú Halászbástya? Tájékozódás makett alapján és rózsaablak-keresés.

A dolog úgy kezdődött, hogy a múlt héten Zsámbékon jártunk a romtemplomnál. És nézegettük a templomot, a motívumokat, lerajzoltuk a kőcsipkéket, versenyeztünk, hogy hányfélét látunk, és ki tudja jobban lerajzolni emlékezetből a templom homlokzatát.

Kézenfekvő volt, hogy most elzarándokoljunk a Mátyás-templomhoz és környékére, hogy megnézzük a Schulek Frigyes-féle gótikainterpretációt:

  • A Szentháromság téren a templom homlokzatát megfigyeltük, ceruzával a kezünkben. A rózsaablakra koncentráltunk, amit le is rajzoltunk.
  • Aztán, ha szemben állunk a templommal, jobbra található egy kis makett vakírással. A gyerekek bejárták az ujjaikkal a teret, majd ennek alapján megkértem őket,vezessenek el a Halászbástya nem fizetős részére (ha szemben állunk a templommal, balra mellette kell elmenni).
Gyerekekkel Budapesten - Hol nézegeti magát a Halászbástya?
  • Útközben megérdeklődtem, tudják-e, hogy mind a Mátyás-templom, mind a Halászbástya iszonyú hiú.  Minden reggel ugyanis nyújtóznak egy nagyot, és pillantásukkal rögtön a tükröt keresik. És iszonyú szerencséjük van, mert egész alakos tükrük is akad, meg kéne találni. (megoldás: a mellette lévő Hilton szálló üvege pont megfelelően tükröződik…)

Folytatás az Időtetrisz blogon!

Gyerekekkel Budapesten - Hol nézegeti magát a Halászbástya?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top