Utazás

Manchesterben szállt taxiba, Londonban ébredt a részeg srác

Erre mondják, hogy nem volt olcsó mulatság. A 19 éves aktivista részegen elaludt az Uber járata hátsó ülésén Manchesterben, majd a fővárosban ébredt – egy sokkoló számlával.

A 19 éves konzervatív aktivista Manchesterben kezdte meg mulatozását. Miután úgy érezte, már nem tud többet kihozni az estéből, hívott magának egy Ubert, hogy álomra hajthassa a fejét hotelszobájában. De az az álom sokkal korábban érte, már az autó hátsó ülésén, és csak arra eszmélt fel órákkal később, hogy már Londonban van – meg arra, hogy már kiszámláztak neki 300 fontot, azaz nagyjából 127 500 forintnak megfelelő összeget. 

Drága buli: részegen taxizta keresztül fél Angliát

A fiú valószínűleg otthoni lakcímét adta meg a hotel címe helyett, de később az anyagi kár ellenére is elégedetten konstatálta, hogy ezek szerint jó buliban lehetett része. 

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top