Utazás

Belehalt a szelfizésbe egy páva

Az állatkerti dolgozók nem véletlenül mondták a látogatóknak, hogy ne nyúljanak szegény madarakhoz.

Sokkot kaptak és belehaltak a szelfizésbe a pávák

Ki az aki, a mai világban elmegy egy állatkertbe, és nem készít legalább egy vicces közös fotót egy állattal? De a határokat nem árt tudni: akármennyire cukik és különlegesek is az állatok, tiszteletet és távolságot érdemelnek.

Ezt hiába magyarázták a nyugat-kínai állatkert látogatóinak, ahol a szomorú eset történt. Az emberek, hogy közös szelfit készíthessenek a gyönyörű madarakkal, a pávákkal, megragadták, és felemelték őket. Sőt, még a tollaik közül is kitéptek egyet-kettőt. Az egyik páva, egy 5 éves, káprázatos tollazatú hím, fél órával az eset után meghalt – mint kiderült, a sokkhatás miatt. 

Sokkot kaptak és belehaltak a szelfizésbe a pávák

Egy állatorvos elmondta, hogy a pávák – a nyulakhoz hasonlóan – hajlamosak akár a szívinfarktusra is, ha sokk éri őket – szó szerint halálra rémülnek, ezért nagyon óvatosan kell közeledni hozzájuk.

Forrás: Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top