Utazás

Sok a baj Rióban. Ezekre figyelmeztetnek, ha az olimpiára utazol

Nemcsak a Zika- és az influenzavírus okoz problémát Rióban. Számos egyéb bajjal is szembe kerülhetsz, ha augusztusban az olimpiára utazol. A Külügyminisztérium és a konzuli szolgálat külön felhívásban figyelmeztet a veszélyekre.

2016. augusztus 5. és 21. között rendezik Rióban az olimpiai, míg szeptember 7. és 18. között a paralimpiai játékokat. Magyarországról számos sportoló kvalifikálta magát az olimpiára, így arra is számítani lehet, hogy sokan szurkolnak majd a helyszínen versenyzőink sikeréért.

A konzuli szolgálat a riói olimpiai játékok idejére megerősíti létszámát, így szükség esetén gyorsabban nyújthat segítséget a bajba jutottaknak. Elsősorban az útlevelekkel kapcsolatos problémákban tudnak segíteni, de bármilyen bűncselekménnyel, balesettel kapcsolatosan is érdemes a rendőrséget követően hozzájuk fordulni.

A közbiztonsági helyzettel kapcsolatban máris arra figyelmeztetnek, Rio de Janeiro a világ egyik legveszélyesebb városa, ahol egymást váltják az előkelő és nyomornegyedek. Utóbbiakban rendkívül súlyos a bűnözés, ezért még a vezetett favelalátogatásoktól is óva intenek. Még az előkelőbb negyedekben is előfordulnak utcai rablások. A konzulátus mindenkit arra kér, ilyen esetben vita és késlekedés nélkül adja át, amit kérnek tőle, majd forduljon a rendőrséghez, jelentse be, mi történt, és kérjen egy példányt a jegyzőkönyvből. Ha a személyes okmányokat is ellopják, ez még fontosabb.

Ígéretük szerint a brazil hatóságok fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe az olimpiai játékok idején. Éppen ezért a sportrendezvényekre kizárólag érvényes belépőjeggyel, személyi átvizsgálás, esetenként detektoros átvilágítás után lehet belépni. Ugyanakkor az utasításokat nemcsak a sporteseményeken, hanem mindenhol komolyan kell venni, és pontosan be kell tartani. A rend fenntartása érdekében a rendőrök, a biztonsági őrök nem haboznak kényszerítő eszközöket, adott esetben fegyvert használni.

Rió számos pontján borzalmas állapotok uralkodnak
Rió számos pontján borzalmas állapotok uralkodnak

A nemzetközi kábítószer-útvonalak Brazília több városát érintik, a kábítószer-kereskedelmet pedig a brazil törvények szigorúan büntetik. Azt kérik a szurkolóktól, minden utazás előtt ellenőrizzék, hogy poggyászuk csakis olyan csomagot tartalmaz, amelyet maguk pakoltak és zártak be.

Az egészségügyi helyzet sem mondható rózsásnak Rio de Janeiróban. Utazás előtt mindenképpen javasolt a hepatitisz A, B elleni védőoltások beadatása. A sárgaláz, a hastífusz és a meningitisz elleni oltás ugyan nem kötelező, de hasznos lehet. A veszélyes fertőzések java a vizekben talált szuperbaktériumok következménye. Az olimpiai játékokra a déli félteke téli időszakának végén kerül sor, így várhatóan kevesebb szúnyoggal kell majd számolni. A Zika-vírus előfordulása a korábbiakhoz képest enyhébb lehet, ugyanakkor az átlagosnál hűvösebb idő miatt a H1N1 influenzás megbetegedések jóval gyakoribbak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top